Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Légy hű önmagadhoz!
Az Egyesült Államok elnöke mindent tisztelettel és jó szándékkal fogadott, de őt kötelezte az, amit a bölcs Washington György írt elő ennek a hatalmas országnak: sohase avatkozzon bele semmilyen idegen ország belügyeibe. Kossuth volt az első olyan idegen anyanyelvű szónok és politikus, aki beszédeivel akkora hatást ért el, hogy joggal élt benne a remény, hogy rab hazáján ily módon tud segíteni, és úgy érezte, kellő indoka van arra, hogy az önmagához annyira hűséges államot kicsit más irányba térítse a kijelölt úttól. Eötvös József gondolatai is helyt kapnának a nagy értekezleten. Bár az ellenségképről vallott nézeteit sokan nem értenék. Egy régi és ma már szinte ízetlenül ható tréfát a könnyítés kedvéért el kellene mondani. Pirulva írja le az ember, annyira elavult. Ezek a szörnyű emberek iszonyúan népesednek, és Isten ostoraként akarnak lesújtani az Egyesült Államokra. Természetesen akkor is tudta mindenki, hogy az ellenség a fegyverkezési verseny miatt kell. Ha a fegyverek nem hoznak pénzt, akkor gazdasági pangás következik. A fegyverkereskedelmet, a velük való kísérletet az ottani jólét élvezői mindenféleképpen megkövetelik. Nekik ez az élet rendje. Igen, kell az ellenség - sóhajtották sokan. Persze, azt is jó volna szabályozni, hogy az eleve milyen legyen. Például sokaknak fölöttébb tetszett volna, ha az olyan lenne, mint a mi erdeinkben lévő, kilövésre ítélt szarvaskirályok. Jönne a jól öltözött milliárdos, hozná az arannyal, gyémánttal díszített puskáját. Jól fizetett szolgák hajtanák fel a vadat, megmutatnák a nagyembemek, és illa berek, nádak erek, húznák a csíkot, nehogy őket is lelője a Nagy Vadász féktelen harci mámorában. Ám van eset, amikor a vad neveletlen, és furcsán viselkedik. Ez elképesztő dolog! Segítene-e Eötvös gondolata? Ki tudja? íme, a gondolat: A legtöbb ember akkor tud igazán küzdeni, amikor van ellensége. Ha látja, hogy nincs, szembe kell néznie önmagával, és ez a szembenézés gyakran meghasonlásra vezethet. ' Légy hü önmagadhoz! — mondtam Shakespeare-t idézve írásom élén, és ide jutottam vissza. Hogy hü legyen az ember, egy közösség, egy állam önmagához, ahhoz az kell, hogy tudjon szembenézni önmagával. Kennedy épp Európában idézte Kossuthot, igaz, a mártírrá lett elnök tettei nem igazolták mindig nemes szándékát, de figyelmeztette legalább hazáját, hogy igyekezzen olyan állam lenni, mint a többi. Nem kell, hogy a világnak első állama legyen. Őt is és elveit is iszonyúan sodorta el egy képtelen erőszakszervezet. Az őt követő amerikai elnökök idézték-e valaha is Kossuthot? Az a soha meg nem rendezendő közös ünnep is az őszinte és mély önvizsgálatot szolgálná. De melyik önmagával nézzen szembe az az óriási ország? A Kossuth-korabeli, elvei szerint épp az ellentéte a mainak. A Kennedy-korabelit is elnyelte az idő. A mai a feje tetején áll. Persze az egésszel, a teljességgel kellene szembenézni. Mire vezet egy tudathasadásos világ megtekintése? — íme, az ember! — hallanánk sokfelől panaszosan, és nehéz volna elhinni azt, hogy az állítás, a felismerés igaz. Bár el kellene fogadnunk, mert ebben a hangban először lenne valami bűntudat. A felébredő lelkiismeret mélyén ott lenne az eötvösi meghasonlás. Ám minőségileg ez is jobb volna annál, mint ami önvizsgálat nélkül következett be, mert az a legrosszabb: a háború tébolya, delíriuma. 56 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
