Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Vezényi Pál: Egy írócsalád krónikája

tanulmányutakat csak a felső tízezer tagjai engedhettek meg maguknak. Később egy milliomos leányát vette feleségül, így házasságával is biztosította magának a nagypolgári jólétet. Anyagi gondjai sohasem voltak. Még emigrációja éveiben sem kellett más értelmiségiekhez hasonlóan segélyekért folyamodnia, hogy hat gyermekes családját el tudja tartani. Számára minden országban luxusvillát bocsátottak rendelkezésre, amelynek berendezése alkalmával ügyeltek arra, hogy kedvenc íróasztala a megfelelő helyen legyen felállítva. Származása, társadalmi helyzete alapvetően meghatározzák magatartását az irodalmi és politikai életben egyaránt. Feltehetően unaloműző szórakozásként kezdhetett írogatni. Erre utal nemcsak stílusának nehézkessége, vontatottsága, hanem egy későbbi levelének kijelentése is, amely szerint az író az az ember, akinek az írás nehezebben megy, mint bármelyik más embernek. Ma már szentségtörésszámba megy, ha valaki a Buddenbrock ház c. családregényét a világirodalom egyik legunalmasabb irodalmi alkotásának minősiti, hiszen éppen ezért a könyvért adományoztak neki Nobel-díjat. Arról kevés szó esik, hogy ennek a regénynek a kéziratát a tekintélyes S. Fischer kiadó azzal a megjegyzéssel akarta a szerzőnek visszaadni, hogy túl terjedelmes, vontatott, és ezért rövidítse le terjedelmét a felére. Thomas szerencséjére azonban bátyja, Heinrich Mann, aki már sikeres írónak számított, amikor öccse irodalmi próbálkozásait kezdte, éppen ennél a kiadónál dolgozott, és kijárta, hogy öccse regénye rövidítés nélkül kerüljön kiadásra. A kortárs német irodalomban is akadt nem egy neves szerző, aki Thomas Mann Írásait vontatottnak, unalmasnak minősítette. Ezekről az írókról utólag talán el lehet mondani, hogy a szakmai irigység beszélt belőlük. Mindenesetre nekik nem volt olyan könnyű kiadót találni és írásaikat sikerre vinni, mint gazdag társuknak, akinek egész életében szinte minden az ölébe hullott. Ha Thomas Mann történetesen csekély fizetésű kishivatalnokként kényszerült volna eltartani népes családját, aligha maradt volna ideje terjedelmes regényének megalkotására. Amennyiben éjt nappallá téve mégis sikerült volna egy nagy müvet megalkotnia, összeköttetések hiányában aligha akadt volna kiadó, aki elvállalja a kinyomtatást, kéziratát olvasatlanul kapta volna vissza azzal a megjegyzéssel, hogy a kiadó programja már három esztendőre betelt, számára nem marad hely. Ki volt Thomas Mann, az antifasiszta mozgalmak kimagasló személyisége? Előtte Hitler, mint alacsony sorból felkapaszkodott személy, már eleve nem volt szalonképes. Származását tekintve politikai szélhámosnak minősíthette. Véleménye, amely eleinte feltehetően előítéletből táplálkozott, később igazolást nyert, kérlelhetetlen antifasizmusában viszont személyes körülmények is erősen szerepet játszottak, tekintve, hogy felesége zsidó volt. Amikor kaliforniai luxusvillájából szorgalmasan küldözgette náciellenes nyilatkozatait a londoni BBC Rádió számára, ő, a világszerte elismert Nobel-díjas szerző kijelenthette, hogy Németország ott van, ahol ő. Ezzel azonosította személyét azzal az országgal, amelynek őrült diktátora megfosztotta őt állampolgárságától. Hogyan viselkedett azonban ez a nagy német antifasiszta hazafi, amikor Hitler elvesztette a háborút? Tevékenységét ismerve joggal lehetett elvárni tőle, hogy Hitler bukása után visszatér hazájába, és élete hátralevő részét minden képességét és tekintélyét felhasználva az új, demokratikus Németország felépítésének szolgálva az új, demokratikus Németország felépítésének szolgálatába állítja. Thomas Mann azonban nem így cselekedett. Egy alkalommal csupán látogatóba tért vissza szülővárosába, ahol díszpolgárként ünnepelték. A hódolatot mint valami idegen fejedelem fogadta, majd vonatra ült, és Svájcba távozott és ott élt a Zürich melletti Kilchbergben, luxusvillájában, 1955-ben bekövetkezett haláláig. 62 XII. évfolyam 5. szám—2002. május

Next

/
Thumbnails
Contents