Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - N. Lőrincz Julianna: Jeszenyin-versek Rab Zsuzsa fordításainak tükrében
pólusát, az azonosítottat és az azonosítót összekötő szemantikai elemek, & fehér és a karcsú jelzők betoldásával a fordító többletet hozott létre a szövegben, bár explicitebbé teszi a kedves legjellemzőbb vonásait. A fehér szín a szemantikai összekötő kapocs az eredeti versben és a műfordításban is. A Jeszenyin-szövegben a hattyú önmagában is felidézi a kéz fehér színét, hiszen a hattyúhoz ez a szín többnyire automatikusan társul tudatunkban. A hattyú a karcsúság képzetét is felkelti, hiszen a magyarban a hattyúnyak, az oroszban a lebegyinaja seja ’hattyúnyak’ metaforikus jelentésátvitelen alapuló szóösszetétel a karcsú, kecses női testrész megnevezésének szemléletes nyelvi kifejezője. Ahogyan Jeszenyin költészetének kiváló ismerője és elemzője, Cs. Varga István is megállapítja: „Régtől rögződött jelentés hordozója a hattyú, a női szépség megtestesítője”. A vers egy szokványosnak tűnő szerelmi idill leírásával indul. A kedves fehér keze a költő szőke hajában motoz. Az eredeti Jeszenyin-szövegben lévő genitivusi metafora: „v zolotye volosz” a haj aranyában) a fordításban képtöbbletként jelenik meg. A haj sűrűségét az erdő főnévi metafora betoldásával érzékelteti Rab Zsuzsa: „hajam aranyerdejében”. Az első két sorban két metafora sajátos asszociáció révén történő összekapcsolásával komplex kép jön létre: „Karcsú keze - fehér hattyúpár - / motoz hajam aranyerdejében. ” Jeszenyin költészetében az arany szinjelző melléknév a kontextusok függvényében többféle asszociációt kelt. A természeti tájat leíró versekben legtöbbször a nap színének megnevezésére s egyben a napot jelentő őserő kifejezésére szolgál. Az arany a kincs klasszikus toposza is, de a hideg csillogást, az érzéketlenséget is jelképezheti, mint ahogyan például a következő jeszenyini képben: „Jeszli dusu viljubity do dna, / Szerdce sztanyet gliboj zolotoju” Rab Zsuzsa forditásában ez a konnotáció adekvát módon tükröződik: „Ajkad ha már mindent eldalolt, / aranytömbbé merevül a lelked.” A képszerkezet fordítása ekvivalens az eredetivel, bár a fordításban a szavak felcserélésével módosulás jön létre a pars pro toto metonímiában: az emberi testrészek közül a szív helyett a lélek szerepel a két metonimikus metaforában. Ez a módosulás azonban nem vezet a szövegegész kommunikatív jelentésének megváltozásához. A versben megjelenik a romantikus költészet egyik toposza, a hold is. A holdfény azonban hideg, nem tudja a dalt felmelegíteni. „Tolko tegeranszkaja luna /Nye szogrejet pesznyi tyeplotoju” Rab Zsuzsa fordításában ez a kép nem teljesen azonos az eredetivel: „ Oly hűvös a teheráni hold, / kékes fénye többé nem melenget. ” Ez az olvasat azt sugallja, hogy a teheráni hold korábban az embert melengette. Az eredeti szövegrészlet pedig szó szerinti fordításban így hangzik: ’Csak (egyedül) a teheráni hold / Nem képes felmelegíteni a dalokat’. Az első sorban megjelenő metafora ismétlődő motívum a versben, amíg azonban a versindító képben a harmonikus szerelem kifejezője, a záróképben negatív jelentés kapcsolódik hozzá. A kezdeti pozitív érzésből a vers végére nyomasztó érzés lett. E kontraszthatás kiválóan évényesül a műfordításban is. „Dalolt volna szebben, édesebben, / de megölte az a hattyúpár. ” 4. A másik elemzésre választott vers, az Oszeny (Ősz)1 is jól ismert a magyar olvasók körében. A vers az 1918-as Golubeny (Kékség) című kötetben jelent meg. Magyarra szintén Rab Zsuzsa és Weöres Sándor fordította. Az Ősz cimű vers Jeszenyin panteisztikus lirájának egyik legszebb darabja. A vers népköltészeti ihletésű, a Kékség című kötetének sok más költeményéhez hasonlóan. 1 Ez a szövegrész a Péter Mihály 75. születésnapját köszöntő kötetben megjelent elemzés rövidített változata. 52 XII. évfolyam 5. szám—2002. május
