Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Kisebbségi magyar irodalmak jelene és perspektívája
támaszkodva jellemzi a közép-európiság tőzséri gondolatvilágát, s benne a költő „átöltözéseit”. Megértő és egyben feloldó értelmezései mögött a félreértések megelőzéseinek szándéka is megnyilvánul, értve ezalatt a helyzetek, ismeretek és minőségek sajátos világának képét: a Leviticus című kötet utolsó fejezetének Franz Xaver Kappus alakja „nem a fantázia szülötte, hanem alkalmas egy valóságos személy azonosítására. Csakhogy mindez a valószerüség Tőzsér Árpád szemében nagyon is valószerűtlennek látszott: ő, aki kitalálta magának Mittel Ármint, úgy hitte, mások is hasonlóan buzgóak”. Az iróniára való utalás és célzás a kitalált személynek gondolt, de valóságosan létezett kapitány összecserélésére vonatkozik, azzal a feltételezett félreértéssel, hogy a költő Kappus kapitányban Mittel úr újabb változatát kívánta volna megírni. A Tőzsér néhány kiemelt alkotói motívumát felsorakoztató írástól eltérően Görömbei András (Gál Sándor évtizedei) jubileumi méltató cikket ír és a hatvanéves szlovákiai magyar alkotó egyes műfajainak alakulását kíséri nyomon. Nem részletes alakulástörténetet rajzol meg, hanem inkább jelzésszerűen mutat rá néhány műfaji metamorfózisra. Gál Sándor életművét úgy kezeli, mint a szlovákiai magyarság kultúrájának egyik értékes fejezetét, mely több műfajban figyelemre méltó értékeket hozott létre. Az eddigi életmű legsajátosabb értékeit azokban a müvekben látja, amelyek magas esztétikai és morális szinten vallanak a szlovákiai magyarság történelméről, sorsáról és környezetéről, tragikus sérelmeiről és szabadságigényéröl. A méltató szerint Gál Sándor a kisebbségvédelem dolgában Fábry Zoltán örökébe lépett, s így könyveinek egyik részét nem az irodalomtörténet, hanem a kisebbségvédelem és az emberi jogok védelmének története őrzi meg. A három szlovákiai magyar alkotó közül a legárnyaltabb képet Szirák Péter rajzolja meg Grendel Lajos müveinek magyarországi recepciójáról (Kanonizáltság és regionalitás) forrásokra hivatkozó tanulmányában. Részletezésre és elemzésre neki sincs módja, értékelése alkotói fejlődésvonalakat és változásokat érint, belső és külső viszonyításokon alapuló kritikai értékrendet érvényesít. Ez utóbbi azért is figyelemre méltó, mivel Grendel Lajos eddigi írói teljesítményeit eléggé differenciálatlan elismerések és fenntartás nélküli méltatások kísérték, kevésbé figyelve az időben és művekben változó értékekre. Szirák Péter pontosan jelzi Grendel elbeszélőmódjának összetevőit, példáit és kibontakozó hatásértékét; Mészöly Miklós, Esterházy Péter, valamint a magyar epikai hagyomány szélesebb körének termékenyítő hatását, a „szövegszervezési metódusok”, a történeti viszonylagosság, az „olvasási retorika” kialakulását és vonatkozási pontjait. Látlelete akkor is találó, amikor Grendel kezdeti műveiben (Éleslövészet, Galeri) a „visszatekintő író” alkotási módjának és értékeinek lényegét mutatja fel a múlt megörökítésével, mert itt még hatásosabb a szöveg rétegezettsége és hangnemi biztonsága, amivel szemben „például az Eleslövészet második része túlzottan magán viseli a Termelési-regény nem reflektált hatását”. Szirák Péter felfedi Grendel müveinek magyarországi „olvasatait”, hangsúlyozva, hogy egy új regényforma kialakításának körvonalait látó értelmezők (akik egyfajta műfaji diszkontinuitást emeltek ki) „Grendel írásmódját közvetlenül beilleszthetőnek vélték a prózafordulat utáni átformált magyarországi kánonba, mindenekelőtt Mészöly és Esterházy olvasási alakzatával rokonítva azt. Az egyidejű befogadás számára nem nyílt távlat a Grendel-olvasás köztes helyzetének felismerésére, talán ennek tudható be, hogy a kritika némiképp túlértékelte újításainak körét”. Szirák Péter következetes értékrendje Grendel kilencvenes évekbeli műveit illetően leginkább a kritika színterén mozog, mert már „az évtizedfordulón olyan könyveket jelentetett meg, amelyek részben megosztották értelmezőinek táborát... Grendel a korábbi müvek helyzeteit, relációit »idézi«, kombinálja újra ...” A Szakítások (1989), a Thészeusz és a fekete özvegy (1991) az Einstein harangjai (1992), Az onirizmus tréfái (1993), az És eljön az 0 országa (1996) stb. sorjázó kötetekben különböző szinteken és Új Flevesi Napló 39
