Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Szőke haj, kék szemek, Akkord, Négysoros, Hajnali rigó
Ó&ecdÁe (§íaAa &%őJoe Ac^j /ce/c ótc&me/c Alkonyodott, a nap beletúrt a Závoz dús bozontjába, néhány percig egyhelyben állt, mintha a fák ága-bogába akadt volna, aztán észrevétlenül a hegy mögé bukott. Lassan előtűnő sugarai még bearanyozzák az erdőt, mesebeli kincseskamra ragyogása töltötte be a tájat. Nemsokára megfakult a ragyogás, majd végleg elenyészett, hogy átadja helyét a szemerkélő homálynak. A Závoz sötét tömbje ránehezedett a falura. Hazafelé baktattunk Ibolya nyomában Gusztival. Ibolya a kecskénk volt, fekete tarka, szelíd jószág, körme fénylett, akár a lakkcipő a lányok lábán vasárnap. Édesapám vette néhány éve a szilasi vásáron, gidakorától én neveltem. Eleinte cumisüvegből itattam tejjel, babusgattam, mint egy kisgyereket, egészen a szívemhez nőtt. Gyakran kihajtottam a rétre vagy a hegyi legelőre, ahol dúsan sarjadt a fű és zsenge hajtású cserjék és bokrok is vannak. Olykor Guszti is velünk tartott, így gyorsabban szaladt az idő. Míg Ibolya békésen legelészett, mi madárfészkek után kutattunk, meglestük a pöttyös kis tojásokat, a csupasz vagy már pelyhes fiókákat. Sötét faodúkba is belenyúltunk a félelemtől libabőrösen, hátha éppen kígyó lapul benne, vagy vaddarázs. Medvével, farkassal ijesztgettük egymást, noha tudtuk, hogy ezen a vidéken nem élnek. Bár a szüléink fiatal korában Derenken voltak medvék, Horthy kormányzó telepíttette dróthálóval elkerített erdőbe, azokra vadászott kíséretével. De ez már régen volt. Minden eshetőségre készen a bugylibicska mindig ott lapult a zsebünkben. Jobb híján botot cifráztunk vele, meg célba dobáltunk. Guszti ekkoriban késdobálónak készült, nem mondom, ügyesen bánt a bicskával, de azért arra mégsem voltam hajlandó, hogy a fa elé álljak, ő pedig körbedobáljon. Annyira azért nem bíztam benne. A faluba értünk, előttünk port kavarva haladt a csorda.- Nagyon szelíd ez a kecske? - kérdezte Guszti, mintha nem ismémé Ibolyát.- Nagyon - feleltem.- Akkor jó - mondta, avval előkapta cifra botját, és jókorát odavágott a kecske szarva közé. Ibolya az ijedtségtől és a fájdalomtól nagyot ugrott. Megmozdulni se volt időm. Mellemen hatalmas ütést éreztem. Mintha kirántották volna alólam a földet, hanyatt vágódtam. A tarkóm iszonyúan sajgott. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, hiszen estem én már le diófa hegyiből is, ha négy csitri meg nem látott volna. - Hihihi - vihogtak szemtelenül.- Megtaláltad, amit kerestél? - kérdezte Piri, aki mellettem ült az iskolában. A haja olyan volt, mint az érő zab. Szeme huncutul csillogott. Veres voltam a szégyentől, mint a főtt rák. Guszti közben köddé vált. A legjobb barátomból szemhunyás alatt ellenség lett. Szomorúan zártam be Ibolya mögött az ólajtót. Még aznap este hadat üzentem Gusztinak, alattomos tettéért. A hivatalos okmányt, amely egyébként Népszava nevű újságként látta el más, közönséges feladatát, sárviasszal lepecsételtem, és elküldtem a húgommal, aki csak hosszas unszolás után teljesítette a parancsot. Egy barackot is ígértem neki, amit megkapott, amint visszatért, a fejebúbjára. Visított, mint az újévi malac. Ennek az lett a következménye, hogy én kettőt kaptam, édesapámtól. Persze máig sem tudom, kézbesítette-e valóban azt a fontos iratot a húgom, mert Gusztinak nyoma veszett. Két napig színét se láttam, hiába lődörögtem végig-hosszig a poros, nyári utcán. Kezem zsebrevágva fütyörészni kezdtem. Bele-belerúgtam a kerítésbe, 30 XII. évfolyam 5. szám—2002. május
