Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: A felrobbant sziget
tövében hajlandók közlekedni. Lassan győzködve a métereket erőlködtem a déli forróságban, többször is megpihenve, törölgetve az ömlő izzadságot, igyekeztem a magasba. Úgy kétharmad útszakaszon, az egyik tűkanyarban, az ösvényből egyenesen is kiágazott egy nyom, mely vezetett két bokor között egy kis fűvel benőtt tisztásra, melynek közepén egy szikladarab kínálta magát ülőalkalmatosságként a végelgyengülés előtt álló vándornak. Le is ültem azonnal és lehajtott fejjel lihegve törölgettem magam. Már megnyugtatott szívritmussal körülnéztem, hogy hol is vagyok. A 2-3 méter széles, 7-9 méter hosszú párkányról, úgy 150-170 méter magasan az öböl vize fölött, a tenger felé teljesen nyitottan, mint egy panorámateraszról tökéletes kilátás nyűt közvetlenül a sziklafalaktól védett kikötő-öbölre, távolabb pedig az egész Santorini krátertóra (Calderára) és a hegyvonulatra a gyöngyfüzér-városokkal. Lenézve az elém tárulkozó ijesztő mélység mozdulatlan kék vizére, melyet a vízben sötéten tükröződő sziklafalak zártak öböllé, különös érzés hatalmasodott el rajtam. Szemem nem tudott elszakadni a szépséges kéktől, húzott le a mélységes varázs, mintha a kék tó tükrére, egy boldogság-világra hívogatna, egy nagy ugrásra, szárnyatlan könnyű repülésre. Kezem önkéntelenül kapaszkodott a kőbe, és fejemet megrázva kellett szabadulnom a misztikus vonzásból, tekintetemet távolabbra, Santorini fehér városai felé emelve. Ezután már csak részpillantásokkal, fegyelmezett tudattal személtem a halálugrásra hívogató mélységet, és higgadtan vizsgáltam a természet kőszobrász alkotásait. Az „Ötasszony szikla” vigyázta a kikötő bejáratát, és a sziget hegyvonulata egy krokodilfej alakkal süllyedt a tengerbe. Még félórát ültem a kék víz fölött, megszabadulva a veszélyes kábulattól, de megőrizve a látvány felejthetetlen szépségét. A mászást folytatva láthattam, hogy a falucska jól sáfárkodik a „panoráma pozícióval”, mert az öböl sziklafalának peremére legalább tíz panoráma éttermet, presszót építettek a megéhezett és szomjúhozó turisták részére. Az egyik asztalnál, felérkezésem után én is megittam egy liter behűtött ásványvizet, több, tájban gyönyörködő, elcsendesült német társaságában. Lefelé menet már nem álltam meg a látókőnél, ereszkedtem le a kikötőbe, mert a hajó indult az alkonyati program helyszínére, IA-ba. *** A Pegazus időben befutott IA kikötőjébe, ahonnan már lépcsőkön lehetett a hegyvonulat végére épített művészvárosba feljutni. A hangulatos kisváros a galériák Mekkája, minden utcában szép számmal működnek műkereskedők, és minden utcáját lakják képzőművészek. IA az 1956-os földrengés nagy pusztítása ellenére, az újjáépítés után is megtartotta varázsát. Luxusbutikjai, éttermei, panziói százezrével csábítják ide a turistákat. A romantikus környezet, a három oldalról ölelő tenger, az ápolt épületek, templomok, kupolák, a szűk utcák és lépcsősorok mind-mind szerepelnek a „kínálati listán”, amikor hirdetik a „szerelem és művészetek városát”. És erre 106 XII. évfolyam 4. szám—2002. április
