Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - KÖZÉLET - Krupa Sándor: A sarló-kalapács áldozatai
sejtésünk lehetett. Szabadságharcosaink betörtek hét pecséttel zárt pártházakba, Rákosiék féltve őrzött villáiba. Hozzájuthattak bírósági aktákhoz, nyomozási jegyzőkönyvekhez, mikro-fényképek ezreihez. Átkutattak rendőrségi épületeket. Bementek helyeket és épülettömböket összekötő titkos alagutakba, elhagyott földalatti vasútmélyekbe. S bárhová léptek, mindenhol a titkok forrásai gejzírként buggyantak fel. A beavatatlanokat kivéve, az egész ország titok volt, a rendszer meg a titkok titka. Bünbarlang, amit Ali Baba negyven rablója uralt. Rákosi és két társának villái 27 millióba kerültek. Vajon a szabadságharcosok csak tobzódó luxust, az egész országot drótokkal és dróttalan rendszerekkel behálózó készülékeket és hallatlan életbiztosítékokat találtak bennük? Nem! Leltek krematóriumi kemencét, melyben áldozataikat nyomtalanul eltüntethették. Hullakamrákat mésszel, formáimnál leöntött, ismeretlen holttestekkel. Dunába vezető csatornákkal. Emberdarálót, mely húsával a Duna halait etette. A földalatti vasút egyik félbe maradt részében 3000 cellából álló börtönre akadtak, melyekben rabok szenvedtek. A váci börtönben csatornázáskor emberi csontokra, női hajakra bukkantak. Kik lehettek ezek? Hol lajstromozták őket? Miért kellett ide kapamiok? Az ávósok eltüntetett áldozatai közé tartoznak? Magyarországon nemrég pityókás társaságban egy rendőr beszélte, hogy a budapesti Manrézában, a jezsuiták volt nagy lelkigyakorlatos házában, amely a szerzetesrendek feloszlatása után ávós börtön lett, új szárnyat akartak emelni. Munka közben a kotrógépek váratlanul pincére bukkantak összefüggő zárkákkal, melyekben férfi, női csontvázak hevertek összevisszaságban, köztük kereszteket, rózsafüzéreket és érmeket lehetett találni. A mesélő rendőr úgy vélte, hogy a jezsuitáknak a pápától bizonnyal kivégzési joguk lehetett, s így titokban, bűn nélkül elintézhették ellenségeiket, a nemkívánatos papokat és apácákat! A gépek ezek csontjaira akadtak. (Nagyon valószínű, hogy ez nem az ő véleménye volt, hanem a párt így adhatta be nekik, egyben takarván a saját gyalázatosságukat, másrészt gyalázva hitet és jezsuitákat.) Mikor erre valaki azt a megjegyzést tette, hogy az a ház harminc év óta az ávósok börtöne, rémület szállt mindnyájukra. Egyszerre józanok lettek! Mi lesz most, ha az ávó megtudja, hogy erről tudomást szereztek, és hogy a gyilkossággal egyikük az ávót merészelte gyanúsítani?! Ilyen véletlenek lepleznek le sok olyan titkot, amelyekről a hóhérok azt hitték, hogy sohasem fognak napvilágra kerülni. Veér Imre író - Károlyi Mihály volt titkára, kommunistákkal szimpatizáló, Rákosival Horthy börtönében ült - írja Ma Magyarország, holnap az egész világ című könyvében, hogy 1946 elején interpellálni akart az Országházban, mert azt hallotta, hogy 2500 toloncházi „végelgyengülésben” halt meg. Ám azt is megtudta, mit jelent ezen ártalmatlannak látszó kifejezés. Azt, hogy 2500 embert bírói eljárás nélkül intéztek el. Kivégzésük után vitték testüket a toloncházba, s itt állíttatták ki róluk a halál különös okát: végelgyengülés. Interpellálni nem engedték... Ki tudja, az országban hány helyen jártak el így, úgy, amúgy, s tüntettek el ezreket, hogy soha senki meg ne találhassa őket. Ilyenek már csak azért is titokban maradhatnak, mert akik tudtak róluk, vagy kereshetnék őket, meghaltak vagy elmenekültek. Hogyan lehetne ily körülmények között pontos adattal szolgálni és biztos feleletet adni? Fehérváry (Börtönvilág Magyarországon) szerint Magyarországon az első tíz évben tizenötezer halt meg kihallgatás, kínzás, börtön s kivégzés következtében. Ebben a számban nem lennének benne az internálások, munkatáborok, elhurcolások áldozatai. Fiala, Marschalkó, Padányi nagyobb időközt ölelve át, ötvenezerre teszi a halálos áldozatok számát. De ebben sem lennének benne az ’56 utániak. 82 XII. évfolyam 4. szám—2002. április
