Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Kossuth Lajos azt üzente
Óriások születtek, és hatalmas tetteket hajtottak végre. Életlehetőséget, megújulást, gazdagodást kapott a nyelvünk Kazinczytól és társaitól. Lelket lehelt ebbe a részben újba a még szomorúan mesterségesbe Vörösmarty, Kölcsey, Jókai, Eötvös, Petőfi, Arany és Tompa. Igen, szellemi óriások, pezsdítették a jövőnket, de fizikai valóságukban mily esendőek voltak! Mily igénytelen életet élt hosszú ideig nagy részük! Például Vörösmarty nagy műveit oly körülmények között írta, hogy egyszerű, mi több, nyomorúságos szállását joggal lehet Körösi Csorna Sándor zanglai cellájához hasonlítani. Az anyagi lét a négyökrös szekér valóságát mutatta, de a jövőt építő szellem már úgy élt, mintha azokban a csodálatos évtizedekben nem egy, századok óta agyonütött, gyarmati sorsban élő nép hazája lett volna az övék, hanem Periklész Görögországában éltek volna. A magyar szellem aranykora volt ez, a halál árnyékában megálmodott jövő. Ki-ki a maga útján járt, de kellett valaki, olyan rendkívüli lény, aki a történelmi mozgás élére áll, a kormányt megragadja, a külön-külön megnyilvánuló akaratot, szent törekvést összefogja. Ő volt Kossuth Lajos. Ezért térünk vissza őhozzá folyton, ezért oly felkavaróak az ő emlékünnepei. Hosszú élettel ajándékozta meg a sors, és minket ővele. Ezt érezte meg az egyszerű nép őbenne. Feledhetetlen tiszteletadás tanúi lehetünk. Nem tudom, miért, de én életem során vele kapcsolatban többször gondoltam az ő végtisztességadására, mint élete sok szép ragyogó pillanatára. Igen, robogott vele, a holttesttel a vonat. Ausztriában nem állhatott meg, de magyar földön igen. A Balaton-parton már várták. Az otthonaikból, munkájukból futottak oda, akik csak tehették, és letérdepeltek a sínek mellett. Igen, a számomra ez a kép jellemzi leginkább Kossuthot, a halálából is az életet várta tőle az egyszerű nép. Ezért nem ünneprontás, ha én ezt most elmondom, mert aki a halálában is az élet üzenetét hozza nekünk, az valójában nem halt meg. Tehetsége kapcsán minden dicséret ma már szinte hamisan hangzik. Elég a puszta tény. Az emberiség legnagyobb szónokai között szerepel, és egyben az is tény, hogy a legnagyobb szónokok között rajta kívül senki más nem volt hozzá hasonló, vele egyenrangú olyan tehetség, aki annyi idegen nyelven mondott volna hatalmas beszédeket. Személyének megítélésében talán a leginkább azt vizsgálhatjuk, amiben oly gyökeresen tér el a népi kultúra az írásbelitől. A nép elfogadta, és nem firtatta, hogy Kossuth Lajos üzenetének valóban eleget kell-e tenni. A hajdani száznyolc évvel ezelőtti köszöntése ott, a Balaton mellett feltétel nélküli volt, mert szentként tisztelték az egyszerű emberek. Nem szentségtörés, ha most a másféle gondolkodás jellemzéseként megemlítem azt, amit mindenki különben is tud, hogy a népi kultúrához oly közel álló Arany János mennyire másképp ítélte meg Kossuthot: számon kérte tőle, hogy miért nem bírt a torzsalkodó vitézekkel, elég a Koldusénekre vagy A nagyidai cigányokra gondolni. Arany valóban jogosan emelt vádat a szent romon, ott láthatta torzítva a nemes hibákat, de nem véletlenül épp ez az utóbbi műve az, amely szemléletében nagyon eltér a népi gondolkodástól. A vita, az érvelés jogos, hiszen az igazságkeresés az ember egyik fő feladata, de ezen az úton haladva fontos azt az alapelvet elménkbe vésni, hogy az abszolút igazság nem az embernél és nem az emberben találtatik, és teljes egészében nem is érhetjük el, csak törekedhetünk, csak tarthatunk feléje, és mindennél fontosabb maga a jó szándék, és Kossuthot is ez teszi igazán naggyá - világméretűvé szellemileg. Új Hevesi Napló 43
