Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Horváth Ágoston Gusztáv: Luxusutazás
Végiggondoltam a lehetőségeket, míg mentem előre. Ha át lehet menni a másik kocsiba, akkor biztosan a harmadikba is, lehet, hogy a mozdonyra is. De ha nem, miért voltam én négy évig vonaton bejáró diák Szabolcsban? Át tudok én menni oldalt a lépcsőkön is, ha muszáj, ha szükséges! Márpedig itt szükség forog fenn! Át kell menni! Meg tudom-e magyarázni, hogy mit akarok? Mit is tudok én oroszul? Annyit talán tudok, hogy szükség esetén megértessem magam! Nemhiába tanultam én „olyan lelkesen” Lossányi tanár úrtól „Ruszkija jazik”-ot! De vajon a vezető megérti-e? Ő nem Lossányi tanár úrtól tanult, meglehet, hogy örmény! Közben loholtam előre, és félhangosan suttogtam mindenütt: „Szpaszíba, szpaszíba! Mindenkinek. Nyitva volt a mozdonyhoz vezető peron is. Átmentem a mozdonyra, és az ott lévő két személy közül az egyiknek - amelyik kihajolva, előrenézve állt - megfogtam a vállát és perfekt oroszsággal szóltam:- Tavaris! Cselovek! Mi vengerszkij! Moj tovaris... balsoj... tam... - kaptam a hasamhoz - zsivot - jutott eszembe valahogyan - nyema... nyema. - Istenem, bajon mi a WC? - Klozeto! Tavaris! Moj tovaris... bolesnyik... Tualet - ugrott be hirtelen sztoj! Tualet! Nézett rám apró szemeivel, mint borjú az újkapura. Mondott gyorsan valamit, azt én nem értettem.- Sztoj! Sztoj! Tualet! - rendelkeztem most már egyre hangosabban, magabiztosabban, a szakszavak ismeretének biztos tudatával. Az addig ülő is fölállt és odajött. Mondott valamit, nem tudom, nekem vagy a társának, nem értettem.- Sztoj tualet! Sztoj tualet! - ismételtem én egyre.- Joptvaju... mondta, valamivel folytatva még! Úristen, futott bennem végig a gondolat - megértett, hiszen ezt a szöveget jól ismertem, a „felszabadító” katonáktól hallottam még gyermekkoromban. Tanulékony gyerekként meg is jegyeztem egy életre. Megértette! Ez igen, de vajon megáll-e?- Tovaris! Sztoj, tualet! - fűztem én most szakszerűen az összes orosz tudományomat: Tualet! Sztoj! Megint mondott valamit a vezetőnek, a közbeavatkozó, kezeivel gesztikulálva, és közben engem nézett. A vezető válaszolt neki, azt sem értettem, majd hirtelen kitágult szemekkel hozzám hajolva kiáltotta:- Sztoj zseleznyicka sztanyica... nem értettem a folytatást, csak a végét... vengerszkij tovaris tualet! Tam! - mutatott kifelé. Kinn váltók és raktárépületek tűntek fel, állomásra érkeztünk. Úgy álltunk meg, hogy a mozdony ajtaja éppen a sín melletti peronon álló vasutas egyenruhájú, kezében összetekert piros jelzőzászlót tartó személy mellé került, Kinyitotta az ajtót, kezével hátrafelé nagy ívben intve kiáltotta:- Tualet! Pozadiii!- WC hátul! Siess! Vár a vonat! - tolmácsoltam hátrafelé kiabálva - Igyekezz! Láttam, hogy a kolléga fut hátrafelé, zakó nélkül, előrehajolva, kezében valami írótömbbel. Leléptem egyik lábbal a peronra, másik lábamat a lépcsőn tartva figyeltem. A vezető felettem kérdezett valamit, én is mosolyogtam. Aztán elnevette magát, és bólogatva ismételgette:- Tualet, tualet! - és kezében az összetekert zászlóval arra mutatott, amerre a kollégám az imént futott. Megnyugodtam: jó az irány! Odajött a másik mozdonyos, most ő elegyedett beszélgetésbe a zászlóssal, emez visszament a helyére, és valamit babrált a vezérlőpulton. Én figyeltem árgus szemekkel őt 38 XII. évfolyam 4. szám—2002. április
