Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Horváth Ágoston Gusztáv: Luxusutazás
is, meg hátrafelé is lestem, hogy jön-e már a barátom. Nem jött! Jött viszont a vezető, és rámnézve kérdezte: Da?- Nyet! - válaszoltam én ugyanilyen tömören. Kihajolt felettem, hátranézett, aztán visszament a pulthoz, babrált megint, igazolván azt az igazságot, hogy egy gépen mindig van mit csinálni. Még kétszer ismétlődött meg köztünk ez a bő lére eresztett párbeszéd. Kinézett, kérdezett, hogy „da?”, mire én válaszoltam „nyet”. Hogy mennyi idő telt el közben, fogalmam sem volt, én csak arra figyeltem, hogy jön-e már a kollégám. Aztán észrevettem, hogy öve csatját igazgatva szalad az állomás mögül. Most én szóltam be a vezetőnek, hogy „da”. És levettem a mozdony lépcsőjéről a lábam. Kinézett, mikor látta, hogy a barátom fellép a vagon lépcsőjére, vigyázzba merevedett és szalutált a zászlósnak. Az balkézzel vízszintesen tartva a rövidnyelü zászlót, szalutált, és a vonat dudálva, lassan elindult. Odaléptem a zászlóshoz, kezet ráztam vele, „szpaszíbá” kiáltottam, majd az odaérkező harmadik kocsi feljáró fogantyúját megragadva, két lépés után felléptem a lépcsőre elegánsan. A mozdony dudája nyilván eredményes ténykedésünk elismeréseképpen mindaddig szólt, míg be nem mentem a kocsiba. Kollégámat pihegve, arcát zsebkendővel törölgetve, helyén ülve találtam, két barátunk nevetve fogadott, hogy „ez igen”, ez férfimunka volt! így igaz, sokkal nehezebb, különösképpen fárasztóbb volt, mint a daru 9 tonnás teherrel való irányítása és üzembe helyezése. Tény, hogy ez az esemény is, meg más, hasonló életnívót mutató dolog is hozzájárult, hogy kiküldetési időnknek nem egészen a felénél hazajöttünk. A soronkívüli hazautazásunkat szervező kereskedelmi tanácsos „áldásos tevékenysége” és a belföldi repülőutak „kulturáltsága” csak növelte „lelkesedésünket” a SZU iránt. Mindenesetre barátom Budapestre történő érkezésünk után kelet felé fordult - mint egy hithű muzulmán - és boldogan rebegte „soha többé” Pár nap múlva, az üzem második félévi tervének megbeszélése után, elég késői időpontban, búcsúzáskor a vállalati igazgató - aki a Szovjetunióban szerzett diplomát - rámnézve, kezemet fogva, megkérdezte:- Van még öt perc időm, először voltál a Szovjetunióban, mi a tapasztalatod?- Hát öt perc ehhez kevés... bár lehet! Azt tanuljuk szemináriumon, hogy a nagy Szovjetunióban befejezték a szocializmus építését, rátérnek a kommunizmus építésére. Nálunk most kezdjük a szocializmus alapjainak lerakását... de ha oda jutunk, ahol ők vannak... akkor hagyjuk abba, és csináljunk valami egészen mást!- Na jó! Ebből ennyi éppen elég! - indult az igazgató kezelni a többiekkel, eleresztve kezem. - És neked, titkár elvtárs? - kérdezte őt, hozzá érve kézfogás közben.- Nem részletezném! Hosszú! - felelte az őszintén. Nem mondta, de én tudtam: elege van a szocializmusból egész életre! Új Hevesi Napló 39
