Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Benkóczy György: Pusztai történet
vagy horda, potyára ácsingózott a legutolsó szubasi is, meg hogy mi pénzt lehetne kivasalni. Annyi volt a császári magas menlevél, mint szélben a pihe. Még hagyján, amit csak megettek, megittak, ingüket, gatyájukat kimosatták. Nem volt ott nyugodt nap. Mégis odasóhajtoztak a bujtárok. Az is öröm volt hát, ha megjött valamelyikük a ritkán adódó útról. Márton a lován maradt. Csak úgy szőrin ülte meg, nem tűrte a török a nyerget. Nem hódolt népnek való az. Márton különben sem szerette, így szokta meg gyerekkorától. De illendő már mégse volt, hogy gyalog fogadja a közeledőt. Az meg odaért, lépésre fogott az ügetésből.- Adj isten, Marci bátyám! A többinek csak szemével rebbentett.- Nó, megjártad? - köszönt vissza az öreg pásztor.- Szerencsést!- El is intézted?- Bíró uram Budára van. Harmadszor már, hogy beteg a vajda. Csausz jött érte. Deák uram vala otthon, meghagyám az üzenetet.- Élést hoztál?- Kenyér, szalonna, egyéb...- Nó, szedelőzz le! A legény lekászálódott, felmarkolt egy marok száraz füvet, végigdörzsölte a lovát. A bujtárok a málhást fogták körül. Az egyik vállára dobta az általvető zsákot. Nagy kerek kenyerek domborodtak benne, a héjuk akár a páncél. Beballagott vele a nád közé. Itt, a hűvös rejtekben volt a kamarájuk. Nádépitmény, de erős, hogy farkas, róka meg ne járhassa. Belül meg is tapasztották. Akkurátus hely volt, száraz, tiszta. Szalonna lógott benne, meg lebbencs zacskókban. Másikban só. A sarokban bőrök, állatprémek. Kötélen lógó polc függött az egyik keresztgerendán. Arra rakták a kenyereket. Aztán betámította az ajtót, bereteszelte, s egy kéve nádat húzott elé. Járatlan szem még lépésről is elvétette volna. Ahogy visszatért, Marci bácsi Andrist faggatta:- Osztán mit hallottál odabé?- Hát... nyelvel az asszonynépség...- Úgy a’! Szokása! Az egyik bujtár elkaccantotta magát. Marci bá hitöse sem ment épp a szomszédba segítségért, ha csípejére rakta a karját. Andris folytatta:- Azt mondta Fehér Pálné, merthogy húst lopott a vágós székibül, osztan megszentenciázták, aszonta, hogy hamisak a bírák, hamis az egész tanács, mert hamis törvényt tesznek, az szegénységet elnyomják. Az a nagyhasú kopasz bíró is a szegénység mellett nem szól, olyan az is már, mint a török, eltanulta tőle. Hümmentett Marci bácsi, szólni akart, de benyelte.- Úgy mondják, kiseprűzik a városbul. Hogy csend lett, másra terelte a szót:- Ehol e’! Ezt meg a felesége küldi! Tisztölteti, jól van. Kis vászonzacskót húzott elő a tarisznyából. Veres volt a vászon, mint a főtt rák.- Török bors! Csípős. Vetni kell a szalonna zsírjára, ha megpirul a lebbencs. Halnak is jó. Forgatták, szagolgatták, az egyik bojtár meg is kóstolta:- Fura íze van, Csípős! Nevettek rajta. 36 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
