Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: A miniszterelnök portréja
gondolhatná végig mindazt, amit a haladás mellett voksolók is szoktak, talán volna esélye, hogy felfogja tulajdon tévedéseit. Az ő gondolkodásmódja azonban egészen más. Mikor vitatkozik, nem azt hallja, amit mondanak neki, hanem azt, amit hallani vél vagy hallani szeretne. Hozzá speciális szűrőn keresztül érkezik el minden. Bármilyen észérvet képes fumigálni, viszont ugyanezt képtelen felfogni. Vezérfonala a párthatározat, melynek működési elve, akár a rákosista rögeszme, a „legyőzzük a természetet”, azaz gyakorlati politikájában „letiporjuk embertársainkat”, a „kirekesztőnk mindenkit, aki nem ért egyet velünk” felfogás. Nos, hogy lehet mindezzel kommunikálni? Orbán Viktor személye ma már egy nemzedék jelképévé vált. Az a rendszerváltó nemzedék, melyet képvisel, nagyot alkotott abban, hogy megvalósította a pártállam lebontását és elkezdte felépíteni a demokratikus társadalmi rend alapjait (Hogy ezt még mindig csak alapoknak kell tekintenünk, annak egy oka van: maga a levitézlett pártapparátus, melyet még mindig nem sikerült eltávolítaniuk a közéletből, hanem ott megtűrve, vagy oda visszaszemtelenkedve tovább rombolnak mindennapjainkban). A fiatal nemzedék elvégezte azt a munkát, melyet apáik nemzedékének kellett (illett) volna, ám ez a középgeneráció oly mértékben degenerálódott, hogy mint nemzedék egyszerűen nem funkcionál. Eladta magát, vagy feladta magát. Fáj leírni ezeket a sorokat, de az igazságnak ennyivel tartozunk. Hogy ki van velünk, az nagyon könnyen tudható. Mikor bajban vagyunk, vészhelyzet van, ellenségeink ránk támadnak, barátaink pedig megsegítenek bennünket. Aki valaha is hátba támadott bennünket, azt soha többé nem tekinthetjük barátnak. A fiatal magyar kormányt igen sok természeti csapás tett próbára, melyet derekasan kiállt: árvíz, belvíz, olajválság, nyugati országok gazdasági recessziója, délszláv háború és annak piaci következményei, stb. S hogy ebben a válságokkal sújtott időszakban mégis gazdasági fellendülést produkált az ország, annak okát vezetésében kell keresni. Programjában sok mindenben opponál az előző rendszer képviselőivel: a szétzilált, atomjaira hullott családok helyett gyermek- és családkultuszt hirdet, magyartalanság helyett nemzeti eszmét, külföldre sibolt vagyonok helyett a magyar gazdaságba visszaforgatott honi tőkét, a nemzeti tulajdon elkótyavetyélése, külföldi kézre játszása helyett annak magyar kézben tartását, inflálódó pénz és devalválódó emberi értékek helyett erős forintot és az emberi értékek tiszteletét. Rálegyintések, cinikus „naések” helyett törődést, együttérzést. Az ellenzék hiába veszi körül magát zászlógarmadával és tűzi lobogójára a nemzeti eszmét, legfeljebb nemzeti szocialistává vedlik át az üres jelszavak ismételgetésével, s teszi nevetségessé magát ebben a szerepben. Hogy mennyire tisztelik a legszentebb jelképet, a zászlót, arra mi sem jellemzőbb, minthogy arcátlanul ráfirkálnak jelszavakat, vagy ahogy az egri, szocialista városvezetés alatti városházán hónapokra eltüntetik a város jelképét, a piros-kék zászlót. Nos, ha valóban szívből fakadna mindaz, amit a hazáról és a nemzeti gondolatról, Kossuth Lajosról összehordanak, akkor itt, ahol nem ellenzékben vannak, bátran közösséget vállalhatnának az egri polgárokkal lokálpatrióta érzéseik tiszteletben tartásával... Az iszonyú pusztítás után felépült Bereg, és azóta megszépült sok olyan városunk, melynek vezetése nem az „egyszer élünk” önző és bamba elvei szerint él és kormányoz. Négy év óta olyan lázas épitkezés folyik, melyet csak a rosszhiszemű szűklátókörüség képtelen észrevenni. A miniszterelnök portréja ezekből a mozaikokból áll össze, nem pedig a rosszindulatú rágalmakból, bulvárszennyből. Aki országot épít, az soha nem azonos azzal, aki egy egész népet képes tönkretenni, mindig aktuális „gazdái” kedvéért, a maga hasznáért. Az igazán népszerűeket keresztnevükön emlegeti a nép. Szeretetből, nem másból... Új Hevesi Napló 97
