Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: A miniszterelnök portréja
&ifjiírumí./a, (^/őzr^-rÁp/'fm Qj4) míni^Xyíe^elnöÁ fwwfoé^a Eldurvult világban élünk. Hajdani gyarmatok és gyarmatosítóik vívják benne elkeseredett harcukat. Az egyik fél oldaláról a tét a hatalom tovább birtoklása vagy abba való visszakapaszkodás, a másik részről viszont egy új világ megteremtése, melyben már helyet kapnak a merészebb álmok és azok álmodói is. A régi rend hívei, a mindenkori ortológok mindennemű kritikai vagy önkritikái érzék nélkül próbálnak hatni közönségükre, azaz kígyót-békát kiabálnak az ellenfélre, és értelmes párbeszéd helyett fülüket betapasztva „társalognak”, azaz soha nem hallgatják meg a másik fél érveit, csak ráordítanak Épp ezért az általuk kifejtett „kritikából” soha nem fejlődik ki egyéb, mint vulgáris civakodás, vásári csetepaté, melyet már-már kocsmai verekedéssé igyekeznek fordítani. A hajdani nagyvárosi nyomornegyedek légkörét idézi mindez, és a józan, higgadt szemlélőt viszolygással tölti el, mert a mellette, fölötte elrohant fél évszázad már amúgy is megtette hatását, közönyössé vált a handabandázással szemben, és bizony nem akar ilyesmit hallani többé. Ebben a mindennapi marakodásban nem kímélnek senkit és semmit. Bárki célpontja lehet primitív vádaskodásaiknak, és elvakult ordítozásaik közben nem kímélnek se Istent, se embert. Az össznépi egyenlősdi megtette a magáét, minden lerombolt idol romokban hever, és úgy tűnik, senki és semmi nem állíthatja meg őket. De valóban nem? A választási harcban, melyet a maguk módján a koncért való marakodássá igyekszenek süllyeszteni, otromba támadás érte a miniszterelnök személyét is. Családját, gyermekkorát, fejlődésének történetét, mely a magyarság számára egyáltalán nem közömbös. A róla írott szenny irodalmat ingyen osztogatják aluljárókban, balliberális rendezvényeken, utcasarkon és egyéb helyeken, ahová szerzője és terjesztői valók. Ebből egyetlen dolog világlik ki: hogy részükről valóban nincs szó másról, mint a féltett húsosfazékról - ezzé süllyesztették ugyanis hazánkat, melynek javaiból korábban bárki más, csak a magyar nemzet nem részesülhetett. Primitív viták és vádaskodások helyett szorítkozzunk inkább a tényekre. Mikor egy magából kivetkőzött emberi lény üvöltözik és szitkozódik, átkozódik, akkor értelmes ember soha nem áll le vele versenyt ordítani, szitkozódni, dulakodni, hanem észérveket keres, és azokat felmutatja az emberi méltóságukat megőrzőknek, akik ragaszkodnak az emberi mértékhez, valamint a homo sapiens leszármazottaihoz méltó kifejezési formákhoz. Magyarország választott miniszterelnökét, Orbán Viktort egészen fiatalon ismerte meg a magyarság. Fiatalember volt, lelkes, jó szónok, és már akkor is láthatóan ragaszkodott a magyar eszméhez. Sokan azonosultak vele, mert hiszen mindnyájunk érdekeit képviselte és fejezte ki a nemzet egészéhez méltó módon. O volt az, aki elsőként merte megfogalmazni azt, hogy hazánkat megilleti a függetlenség, tehát a szovjet csapatoknak távozniuk kell az országból. Ezt a rendszerváltás hajnalán tette, amikor még nem volt szabadon választott kormányunk, parlamentünk, amikor ezt életveszélyes dolog volt kimondani. Egy egész nemzet együttérzésére talált, szónoklatait mindig lelkes éljenzés kísérte. Népszerű volt vidéken és a fővárosban egyaránt. Ezt a követelést, mindnyájunk követelését igen markáns megfogalmazásban ismételte meg Nagy Imre temetésén 1990- ben, és akár vitatják ezt az ellenoldalon, akár nem, oroszlánrésze volt abban, hogy mindez hamarosan valósággá is váljon. Ha semmi egyebet nem tett volna, mint ezt, akkor is nemzetünk nagyjai közé kellene sorolnunk, hiszen függetlenségünket köszönhetjük lelkesítő, komoly szavainak. Idén, amikor Kossuth Lajosra emlékezik az ország, Új Hevesi Napló 95
