Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Megkésett tiszteletadás Bárdos Lajos előtt II
Cserniczky Dénes ('fWe^JceáeU tiá&te/eíacl<í& (JciámtoA JQofoa e/ötí II. PEDAGÓGUS. Diák, legyen az általános iskolás, középiskolás vagy egyetemista, az mindegyik iskolapadban ülő ember, aki életének abban a szakaszában él, amikor befogadja, amit a tanártól hall vagy tőle tanul. De az is fontos, hogy tanáraiktól mint emberektől mit vesz át. Ezért van az, hogy az ember egész életét végigkíséri, sőt befolyásolja egy-egy kiemelkedő tanáregyéniség. Mindig legyünk pontosak. Késni lehet öt percet, de félóra késés már sértés. - Ezek Bárdos szavai. Nem emlékszem, hogy valaha is késett volna sem óráról, sem más elfoglaltságról. Vérében volt a pontosság. Van erről egy közmondás is: „A pontosság a királyok udvariassága.” A diák félelmetes megfigyelő. Szerintem jobb, mint a felnőtt. Minden apróságot észrevesz. Jaj a bizonytalan, rossz felkészültségű tanárnak! Összhangzattan. Valami komplikált, igen nehéz zenei feladatot kaptunk, amit otthon kellett megoldani. Én megoldottam, de nem írtam le, mert néha-néha trehánykodtam (mint ez esetben is. Mea culpa) Másnap összhangzattanóra. Senki sem jelentkezik. Bárdos felnéz és engem szólít. Én felállók, fogom a füzetet, amiben egy sor sincs leírva, kimegyek a zongorához, kiteszem a füzetet a kottatartóra, rámeresztem a szememet és játszom. Bárdos:- Nagyon jó megoldás, de az 5. és 6. akkord között van egy kvintpárhuzam. Játssza, kérem, még egyszer!- Tanár úr, kérem, nem tudom lejátszani, mert nem írtam le. Bárdos:- És nem emlékszik rá? Felállt, a táblához ment, és leírta az egész komplikált akkordsort. Egyszer hallotta. Nekem akkor is, de ennyi idő múltán is beleborsódzik az emlékezetem ilyen tudás láttán és hallatán.- Kérem - idézem most is Bárdos szavait - most tanuljanak! Fiatalon. Most fog az agy. Sok mindent játszva meg lehet tanulni.- Mindent? - kérdezi a mellettem ülő osztálytársam. Bárdos finom mosollyal:- Mindent nem, de sokat igen.- Tanár úr, kérem, kérdezhetek? - erőszakoskodik a társam.- Tessék.- Mikor halt meg Néró? Bárdos felnézett, és 5 másodperc múlva válaszolt:- Krisztus után 68-ban, tehát 1880 évvel ezelőtt. Ez 1948-ban történt. Hazamentem. Megnéztem egy lexikont. Stimmelt. Tudásával, egyéniségével a legbonyolultabb dolgot is úgy adta elő, hogy azt mi egyszerűnek és közérthetőnek láttuk. Új Hevesi Napló 75