Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: „Jó kedvvel, bőséggel”, ha szeretet nincs bennem
Bravúrosan hidalta át az Eger és Debrecen között valóban meglévő sokféle eltérést, különbséget. Eger nagyon szép város, püspöki, érseki székhely. Debrecen pedig nagy hagyományú „kálomista Róma”. Eger és környéke hegyes, dombos, a Mátra és a Bükk központja. Debrecen sík vidék, jellegzetesen alföldi város... De rokon vonásokat is találunk köztük: mindkét városnak jelentős kulturális hagyományai, irodalmi tradíciói vannak. Az Alföld, melynek Debrecen az egyik legnagyobb központja, itt találkozik a hegyvidékkel. Egy leleményes analógiáról is szólt derűs, emelkedett lélekkel. A XIX. század elején egy debreceni lokálpatrióta összeszámlálta a Debrecenben és a környékén található vizeket, forrásokat, csermelyeket, és az 5 méternél magasabb „högyeket”. Meg is jelentette a Debrecen vizeiről és högyeiről szóló gondos munkáját, amelyben kétszáznál is több „högyet” regisztrált. Mosolyogva vonta le a következtetést: ennyi „hogy”, ha kicsik is, ez azért már valami! A dobós iskolaújság diákszerkesztői fényképes interjút készítettek vele. Az igazgató-helyettesi szobában varázslatos elevenséggel mesélt. Arra a kérdésre, hogy mit jelentenek számára a könyvek, ezt válaszolta: „Könyvvel a pokolban is kibírom IV. Julow Viktor ismerte és súlyosan megszenvedte a XX. század diktatúráinak színét és fonákját, eszmék és az emberek színeváltozásait. A világháborús frontszolgálat, a hadifogság, 1956 forradalma, a meghurcoltatás, börtönbüntetés szenvedései, tapasztalatai nem hagyták változatlanul a debreceni Kollégiumban, majd az Eötvös Collegiumban kialakított világképét, látásmódját. Mégis híven megőrizte élete legfőbb eszményeit: a humanitás, honestas és türelem csillagait. Ebben a csillagképben élt és alkotott. A tudós tanárt is közelről ismerhettük, aki kitűnő esztétikai érzékkel, klasszikus műveltségre alapozott szakmai tudással kutatott, kereste a nemzeti irodalom és a világirodalom összefüggéseit, párhuzamait, hajdani aktualitások múlttá, történetté, művé rendeződött értékeit. Egyik alapvető analógiája szerint Csokonai a magyar literatúrában, a költői fejlődésben hasonló jelentőségű szintézist teremtett, mint Goethe a német irodalomban. Csokonaitól tudjuk: „az ember a poézis első tárgya”. Nem csupán egy módszer vagy szempont titka a remekmű, hanem személyen túli erőforrásé, végső soron a kegyelem müve. Meggyőzően bizonyította, lehetséges a nyitottság és elmélyülés összhangja, egy műértelmezés is lehet koherens, ha világképkeresés jellemzi. Az Egy katonaének briliáns értelmezését a szívében hordott patriotizmus és a soha el nem érhető reneszánsz szépség és tökéletesség iránti csodálat inspirálta. Tinódi „kard és lant” címere literatúránk összetartozó két vonulatát jelöli. Balassi „karddal és pennával” folytatja ezt az örökséget. Zrínyi utódként hirdeti vitézi resolutio]éX: „Nem írom pennával, / Fekete téntával, / De szablyám élivei, / Ellenség vérivel, / Az én örök híremet.” Egerben, ebben a kedves, természeti, történelmi és architektúrái emlékekben, értékekben, szépségekben igen gazdag városban szinte hiánytalanul bemutatható a teljes magyar múlt. Balassi osztályából kiszorult főúr, életcélja, hogy minden erejével felemelkedjen. Az egri várban ötven lovas hadnagyaként „Az jó hírért névért s az szép tisztességért...” küzd a vitézi élet „ékes oskolájában”. Reneszánsz szépségvágy, patrióta elkötelezettség élteti. Negyven éves, amikor Esztergom falainál életét áldozza hazájáért: hőssé magasodik. Julow Viktor mélységes beleéléssel bizonyítja: a reneszánsz eszményítés, valóságszépítés motiválja a költő szemléletét: „Az nagy széles mező, az szép liget, erdő / sétáló palotájok, / Az utaknak lese, kemény harcok helye / tanuló oskolájok, / Csatán való éhség, 64 XII. évfolyam 3. szám—2002. március
