Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Alagsorban
Teltek-műltak a hónapok. Szinte csak az orvoshoz járt el hazulról, meg a táppénzlapot vitte be a bérszámfejtőknek. A portán már neki is fel kellett mutatnia a belépőjét, mert nem ismerték az új kollégák. Pataji hívta föl néha telefonon. Nevetve mesélte, hogyan rúgták ki a főnöküket, de már az újnak is kifelé áll a szekere rúdja. Egyedül ő maradt a régiek közül. Ki tudja, meddig? Az a hír járja, hogy eladják a gyárat valami francia cégnek, az új tulajdonos meg valamiféle őrző-védő káeftére bizza az egész rendészetet. Már volt is ott egy olyan huszonéves forma legényke terepszínű ruhában körülnézni. Állítólag ő a főnök. Vajon kinek a kicsodája?... Egy nap pecsétes levélben közölték vele, melyik rendelőben, mikor kell megjelennie az orvosi bizottság előtt a rokkantsági fokozata megállapítása céljából. Irén elkísérte, s egész úton nyugtatgatta, hogy nem olyan nagy dolog az. Megvizsgálják, mint máskor, és fölveszik a jegyzőkönyvet. Túl lesznek rajta, aztán majdcsak kialakul valahogy az életük. Ahányszor még bajba kerültek, mindig megsegítette őket az Isten. Miért pont most ne segítene? P. azonban úgy érezte, hogy ez az eset a kivételeket erősíti. Alig ültek le az egyik csikkekkel körbedobált padra, egy középkorú, nem éppen színjózannak látszó, megviselt arcú férfi lépett ki az ajtón. Aztán hátrafordult, s emelt hangon kezdte el emlegetni a főorvos úr rosszéletü édesanyját. A folyosón várakozók közül többen helyeseltek neki. Másoknak viszont ezek szüleivel támadt nézeteltérésük. Végül egy fehérköpenyes hölgy jött a folyosó másik végéből, s a veszekedőket túlkiabálva bejelentette, hogy ha azonnal nem lesz csönd, berekesztik a rendelést. így aztán nagy nehezen lecsillapodtak az indulatok. Mire P. sorra került, már csak halk duruzsolás hallatszott. A szobában hárman voltak rajta kívül. Egy idős, ősz hajú férfi, egy hasonló korú nő, és egy fiatal lány, aki a jegyzőkönyvet vezette. Az idős orvos az aktáról olvasott nevet ismételgette, majd P-hez fordult, és megkérdezte:- Mi a foglalkozása?- Portás. Vagy öltözőőr?... már nem is tudom...- Hmm... Volt, vagy van egy ilyen nevű nagyon jó építész is. Én dolgoztam abban a kórházban, amit ő tervezett.- Volt - mondta P. alig hallhatóan. - Én voltam az. A vizsgálat után kezet fogott vele az orvos, és azt mondta:- Rendben van. Véglegesre veszem, hatvanhét százalék. Nem kell többé visszajönnie. Próbálja meg élvezni a nyugdíját és azt, ami az egészségéből megmaradt.- Ez már csak megvolna - mondta P. hazafelé buszozva a feleségének. - Most már csak azt kellene kitalálni, miből élünk majd ezután. 34 XII. évfolyam 3. szám—2002. március
