Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Apáczai II
GELEI: (Szabadkozva) Beteg vagy, Jánosom! Ne rontsd magad most ilyenekkel! Inkább elmondom, mi végre jöttem... Megürült a kézdivásárhelyi eklézsia. Prédikátorra lene szükség. Püspök urunk beleegyezését adta, ha elfogadod, elenged. APÁCZAINÉ: (Jön kifele a házból, és hallja a beszélgetést. Poharat s bort hoz) Márpedig az én Jánosom nem azért jött haza Hollandiából, hogy egy istenhátamögötti faluban prédikátor legyen. Aki többre képes, az ne vesztegesse el a tálentomát! GÉLÉI: Ejnye, de jól felvágták a nyelvét ennek a hollandus menyecskének! APÁCZAINÉ: Kommendálta neki a püspök urunk már az enyedi paplakot is, meg a marosvásárhelyi rektorságot. APÁCZAI: Mondtam a püspök urunknak, hogy oda már deák koromban hívtak, és akkor sem mentem. Most már inkább nem mehetek. APÁCZAINÉ: Akit Utrechtben professzori szék várt, mért üljön a vásárhelyi sámlira? APÁCZAI: De hát mi csak nem fogunk ezen összekülönbözni, Istvánom! Már deák időnkben úgy készülődtünk: te a prédikátorságra, én a tanítói katedrára vágytam. Néked megadatott, nekem várni kell... várni... csak hát az én időm igen sürget... GÉLÉI: Ej-ej, már megint az a régi nóta! Mire való ez az állandó aggodalmaskodás? írva vagyon: „Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal!”... Különben is: egy összekoccanás miatt, még ha a fejedelemmel is - nem kell mindjárt a végórát várni! Ládd, mint járt Megyesi Pál uram is, Árkosi Benedek, Gidófalvi János, hogy másokat ne is említsek. APÁCZAI: Miért nem mondod mindjárt Dévai Bíró Mátyást, aki a tömlöc fenekén végezte? GÉLÉI: Ő az unitáriussága folytán szenvedett, s nem a presbitériánussága okán. Emettől a kálvini tan még nem hasad ketté, amaz meg új eklézsiát hozott. APÁCZAI: Tudom, barátom, de ládd: hiába fogadtam meg az öreg Keresztúri tanácsát, s ajánlottam újabb munkácskámat, a Fortiust az ifjú fejedelemnek - bár még csak tíz éves - nem hajlította meg irántam a fejedelmet. Inkább a háborút hajhássza, s a lengyel trónra akar a svédek támogatásával felkapaszkodni. GÉLÉI: Úgy hallottam, hogy a Magas Portának nincs ínyére a dolog. György uram igen elbízza magát, ha ilyes játékba fog, mert olyan az, mint a kutya vacsorája! APÁCZAI: Kisebb dolga is nagyobb annál, hogy a török mit gondol! Ez a franciából ánglussá vedlett, s Londonból Isztambulból szalajtott hájas hízelgő Basirius elhiteti vele, hogy Európa legnagyobb uralkodója... Még jósoltat is magának! (Felkiáltva) Hát hol tudna itt utat törni magának a cartésiánusi szellem világossága?! GELEI: S mi lesz velünk, ha netán balul üt ki a lengyel kirándulás? (Erős, türelmetlen csengetés a kapu felől) APÁCZAINÉ: (Sietve jön a konyhából kaput nyitni) PÁVAI és BETHLEN: (Szinte berontanak) Győztünk!... Győztünk!... Magister uram, győz...tünk. (Lecsillapodnak a vendég láttán) APÁCZAI? (Mosolygósán) Ejnye, ejnye, amice Bethlen! Azért a kaput nem kell összetörni! BETHLEN: Már engedelmet, de úgy siettünk! APÁCZAI: (Pávai felé) Hadd halljam, mi az a nagy újság, amit ilyen sebtiben kell elmondani? PÁVAI: (Könnyedén meghajtja a fejét, s kérdően néz a vendég felé) Mondhatom? Új Hevesi Napló 13
