Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Apáczai II
APÁCZAI: Ládd-é! A nagy titkot nem lehet elmondani. (Géléi felé) Ezek itt a legkedvesebb tanítványaim: Bethlen Miklóska, a kancellárius uram fiacskája, ő pedig Pávai András, a marosszéki rektor fia, Hát hadd halljuk azt a sietve hozottat! PÁVAI és BETHLEN: (Egyszerre akarják mondani) Engedelmükkel, (Bethlen elhallgat) Váradi uram, a Miklóska nagyapja és Bethlen kancellárius uram az imént járt a fejedelem urunknál, és szót ejtettek Apáczai magister uramról is. A fejedelem kegyes engedelmével most ide tartanak, hogy a magister uramat meghívják a kolozsvári kollégium rektorának... (Kifulladva), s mi Miklóskával előrefutottunk, hogy a hírt meghozzuk! APÁCZAINÉ: Látja, Géléi uram, oda szívesen elmennénk! Ugye, Jánosom? GÉLÉI: Úgy gondolja, húgomasszony, hogy Kolozsvár már elég messze van Fehérvártól?... Vagy a sámedlinek Vásárhelytől Kolozsvárig megnő a lába? APÁCZAI: (Merengve) Ott tán tudnám folytatni, mit itt elkezdeni sem hagytak... GÉLÉI: (Lehangoltan, csak úgy magának) Ott igen... most lett a tűz martaléka az egész kollégium alig egy hónapja... csak a füstös falak maradtak... APÁCZAI: (Feláll, leteszi magáról a plédet) Akkor meg még inkább menni kell, hogy főnixmadárként öntestünkből felépítsük újra, ami a tűz martalékával lerontatott, Isten segedelmével. (Erős csengetés a kapun) Gyors függöny. II. rész Szín: leégett épületmaradványok, szarufák, romos ház udvara. Apáczai utazóruhában, a viselős Apáczainé, Porcsalmi jönnek a színre. 1. jelenet Apáczai, Apáczainé, Pávai, Porcsalmi, Ágnes, diákok Kintről: Megérkeztünk, téns uram! (Szekérzörgés elhal) APÁCZAINÉ: (Már bent a színen) De hiszen ez... PORCSALMI: (Megtört, de még nem idős tanító) Bizony, ez így várja nagyhírű vendégeit... De lám, az Isten útjai kifürkészhetetlenek. Tán ha nem ég le a hajlok, nem fogadhatnám magister uraimékat Istennek e korommal ékesített udvarán. APÁCZAI: (Szabódva) Ugyan, Porcsalmi uram, A valahai diákját nem kell magister uramnak szólítania! PORCSALMI: De az idő múltával az a kisdiák nagy utat járt be, én meg itt vagyok, hol akkor is voltam. (Megölelik egymást) APÁCZAINÉ: (Kissé méltatlankodva) Ha én ezt tudom!... Várady uram erről nem szólt ottjártakor. PORCSALMI: Ha a jót elfogadtuk a mi Urunktól, a rosszat is türelemmel kell viselni. A baj megedzi a szíveket. A próba... APÁCZAINÉ: Mi már eleget próbáltunk! APÁCZAI: (Nyugalommal) Úgy látszik, abból semmi sem elég, De hát ha már itt vagyunk, majdcsak megleszünk valahogy Isten segedelmével. Kolozsvárt van elég hitbuzgó ember: nemes, kalmár, vagy kézmíves, ki megsegít munkálkodásunkban, s felépítjük, amit a tűz megemésztett. 14 XII. évfolyam 3. szám—2002. március
