Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Apáczai II
APÁCZAENÉ: (Pironkodva) Ej, ej, tiszteletes uram! GÉLÉI: Bizony, ha tudom, hogy az átültetett virág ilyen széppé nyílik, magam is onnan hozok feleséget! APÁCZAIMÉ: (Másra tereli a szót) De nagy újság minálunk! Bizony, már én jól tudok magyarul. Mióta János összeszólalkozott a fejedelemmel, s nem taníthat az akadémián, én vagyok a tanítványa. Még deákul is megtanulok, majd meglátja, annyi deák jár mostanában mihozzánk! GÉLÉI: (Meglepődve) Idejárnak a deákok?! APÁCZAIIMÉ: Bizony ide. Aztán itt tanulják az Enciklopédiát. (Magyarázóan) De csak néhány bizalmas. Mert ha Basirius uram megtudná, tán még a városból is kitiltana minket. GÉLÉI: Hát csak vigyázva, mert van attól rosszabb is... APÁCZAI: (A plédből kikandikálva) Aletta! Csengőt hallottam. Érkezett valaki? GÉLÉI: Én jöttem, Jánosom. APÁCZAI: Te vagy az, István? Jer közelebb! Ládd-é, fel se tudok állani, úgy bebugyulált a feleségem. Pedig már nem is köhögök. (Alettához) Rendbejövők, meglásd. Testi gyötrelmeimtől hamarabb szabadulok, mint a lelkiektől! APÁCZAIIMÉ: Mindjárt hozok egy kis harapnivalót. Épp most gyúrom a tésztát. Addig is hozok egy kis mézes bort. (El) APÁCZAI: Úgy jártam, mint Utrechtben. GÉLÉI: Vért hánytál? APÁCZAI: (Bólint) Vért... Meggyötört, igen... Most meg itt süttetem magam a nyárvégi kései nappal... GÉLÉI: Azt jól teszed. Pihenj. Ámbár látom, hogy most is foglalatoskodsz az írással... Nem volna szabad. APÁCZAI: Nem... De ha eszembe veszem, hogy mennyi mindent kéne még megírnom, s nem tudom, futja-e az időmből, akkor olyannyira gyötör a tehetetlenség, hogy nagyobb az minden testi veszedelemnél... (Elfúl a hangja) GÉLÉI: Úgy hallom, hogy az öreg fejedelemasszony hívatott Patakra. APÁCZAI: Próbált. GÉLÉI: (Döbbenten) Próbált? És te nem mentél? APÁCZAI: (Kényszeredett mosollyal) Mentem volna én szíves-örömest, hisz Comenius örökébe ki ne vágynék!?... Ám a fejedelem nem hajlott a nagyasszony szavára. Csulai püspök uramhoz utasította, mondván: „Apáczaihoz semmi közünk, a kollégium költségén püspök uram taníttatta, az ő „alattvalója”... Pedig tudhatod, csak egy szavába kerülne. De így se ott nem vagyok, se itt nem engednek tanítani. Pedig valóságosan el sem engedtek a tanításból. GÉLÉI: Miért nem követed meg? Tudod jól, a hiúság nagyobb benne, mint a gőg. APÁCZAI: Nincs nekem megkövetnivalóm. Nem én vagyok a szemből kivetnivaló szálka, hanem a gyökeret eresztett presbitériánizmus... Hallottad bizonyára te is, hogy a kolozsvári püspöknek az idén a hívek már nem akarták megadni a dézsmát, aztán poroszlókat küldött rájuk... GÉLÉI: Ami dukál, az dukál. Adja meg a parasztja! APÁCZAI: Még te is? Utrechtben nem ezt fogadtuk. Ha a mi prédikátoraink is így hajtják be a dézsmát, akkor mivel vagyunk különbek a pápistáknál vagy a jezsuitáknál, akiket titokban a fiatal fejedelemasszony szeretne belopni Erdélybe?... Vajon a te eklézsiádban van-e már presbitérium? 12 XII. évfolyam 3. szám—2002. március
