Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Apáczai II

APÁCZAI: Ez mindenkinek lelkiismereti dolga. (Hirtelen kinyílik a terem ajtaja, s belép rajta Basirius, háta mögött a kisurrant diákkal) BASIRIUS: (Nagy csönd, Basirius körülnéz, majd Apáczaihoz fordul) Ezek a deákok mind a magister uram tanítványai?... Sokallom őket! APÁCZAI: Úgy látszik, más klasszisból is átjöttek, mivelhogy hallották: a mai foglalkozáson Vergiliust tárgyaljuk. S mi több, a latin tudásban igencsak jeleskednek... BASIRIUS: Inkább az egzámenen jeleskedjenek. Különben felkopik az álluk az eklézsia alumnája nélkül... Aki pedig a teológiai klasszisból még egyszer itt találtatik, azt visszatesszük a poétikai klasszisba, hadd járja végig még egyszer a szamárlétrát! (Néhány diák tiszteletből felnevet a rektor „viccén”, Basirius megfordul és elmegy) APÁCZAI: (egy kis csend után) Gondolom, mára ez elég is lesz... Úgyis kezdődik nemsokára az egzámen a végzős deákoknak. Addig szellőzködjenek egyet... A poétikai klasszis pedig a délutáni stúdiumon folytassa tovább az első fejezetet, és közösen fordítsanak belőle két passzust Pávai korrepetitor uram vezetésével! (Egy diák lép a terembe) EGY DIÁK: Az új rektor hívatja a magister uramat a kancelláriába. (Apáczai a diákkal el). I. DIÁK: Úgy hírlik, az egzámenen maga Basirius uram fog vitázni a fejedelemmel a presbitériánusságról és az independensekről! II. DIÁK: Akkor az inkább panegiricus lesz, semmint vitázás! Nem hallotta kelmed a rektor uram beszédét, mikor a fejedelem visszatért a havasalföldi hadjáratból?... Őfelsége, a király! így szólította!... Mintha nem tudná, hogy a Rex az nem fejedelem! I. DIÁK: Az meg már kész nevetség volt, hogy a görög Alexandertől isnagyobb hadvezérnek titulálta, mert egynéhány vajdát megriasztott a hegyekben! (Derültség, közben a besúgó diák megint ki akar menni) EGY DIÁK: (Megfogja a kifelé igyekvőt) Hohó, amice! De sietős az utunk! Tán csak nem ártott meg a cibereleves? (Nagy derültség közepette visszanyomja a padba). (Fény lemegy) 4. jelenet Basirius, Apáczai Basirius rektor irodája. Egy asztal, néhány szék, a falaknál könyves téka. Basirius az asztalnál ül, s készülődik a találkozásra. Később Apáczai jön a kisdiákkal, aki azonnal távozik, miután Apáczait bevezette. BASIRIUS: (Kenetteljesen, hamis pátosszal) Azért hívattam magister uramat, mert ugye, új ember vagyok itt, és szeretnék tisztán látni egyes dolgokban. Nem szeretném, ha holmi asszonyi pletykák alapján kellene döntenem alattvalóim sorsáról... Meg hát a kollégák is mondanak egyet-mást, amit nem szokás komolyan venni - ha nincs alapja... De ha van! (Jelentőséggel) Nagy baj lenne elhallgatni... Nagy baj. APÁCZAI: (Kissé sértődötten) Tudom, hogy egyeseknek szálka vagyok a szemében, mivelhogy nem úgy tanítok, nem úgy viselkedem, ahogy ők szeretnék. De tudtommal a rektor úr ellen, sem pedig az akadémia ellen semmiben vétkes nem vagyok. Új Hevesi Napló 7

Next

/
Thumbnails
Contents