Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - KÖZÉLET - Székely Kiss Edit: Úti élmények„Csángliából”
tartalmazó táncot, amelyben azonban fellelhetők voltak a magyar körtánc elemei is. Táncukat csángómagyar dallal kisérték. Meghökkentő volt hallani azt, hogy hangzásában a néptánc zenéje mennyire különbözik népdalaiktól, amelyet zenei kiséret nélkül énekelnek. Ez utóbbiakban megőrizték az eredeti magyar dallamvilágot. Este tíz-tizenegy óra körül kezdtek fogyatkozni a gyerekek, ezután egyre több felnőtt kapcsolódott be. A zenekar fergeteges talpalávalót játszott. Tagjai egy magyar kobzás (pengetős hangszer) fiú, román hegedűs, rekecsini söltüs (furulyához hasonló hangszer) és egy alkalmi dobos. Később csatlakozott gitárjával egy rocker külsejű ötvenes férfi és két fiatal fiú, minden jel szerint magyarországiak. A falak mellett elhelyezett székeken fiatal asszonyok ültek karjukon egy-két éves kisgyermekeikkel, farmernadrágban, bekötött fejjel. A tánc ritmusára önfeledten járt helyben a lábuk. Mellettük ült újdonsült ismerősöm egy drezdai, szikár, ősz hajú, „tudósformájú” férfi, aki időnként be-beállt a táncolók közé. Tegnap érkezett a faluba és a tánctábort kereste. Mivel nem értették a falubeliek, elhozták Sz. Péter házához és én lettem az alkalmi tolmácsa. Érdeklődésemre azt válaszolta, hogy jól érzi magát a táborban, de többet nem mondott magáról. Másnap költöztem volna Somoskára. Péter megkötötte az üzletet az egyik „stoppos” mikrobusz tulajdonossal. Délelőtt tíz órakor lett volna az indulás, de közben kiderült, hogy a vezető jócskán felöntött a garatra, így Péter elindult másik jármüvet keríteni. Amíg várakoztam, felfigyeltem két turistaruhába öltözött emberre, akik a lépcső félj árón álldogáltak. Hamar beszédbe elegyedtünk. így ismertem meg dr. Szemkeő Endrét, a Néprajzi Múzeum osztályvezetőjét és dr. Fabricius László bírót. Végignéztem rajtuk és megakadt a szemem az osztályvezető úr cipőjén, pontosabban a ballábas szandálján, amelynek oldalán óriási lyuk éktelenkedett. Követve tekintetemet a bíró úr elnevette magát és megjegyezte; útitársa lábát úgy feltörte a túrabakancs, hogy még a szandált is levegőssé kellett tenni egy bicskával. Hol túráztak? - kérdeztem. Csíksomlyótól a Kárpátokon át a moldvai csángók búcsújáró útját követve! - volt a válasz. Budapesten megismerkedtünk egy moldvai fiúval, aki ismerte az utat és vállalta, hogy vezet bennünket, így megvalósítottuk régi álmunkat! Igaz, majdnem négy napig tartott az út és jól elfáradtunk, de végül szerencsésen megérkeztünk a tánctáborba. Itt töltöttük az éjszakát és ma megyünk tovább. Ezt úgy mesélte, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy két tudós férfiú Magyarországról felkerekedve szabadságát azzal töltse; napokon keresztül gyalogol, esztenákban hál, tarisznyából falatozik. Mindezt azért, hogy végigjárja elszakadt vértestvéreink hajdan évről-évre megjárt, de mára már történelmivé váló útját. íme,az újabb megszállottak! Nézők Új Hevesi Napló 73
