Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - KÖZÉLET - Patkós Attila: A nagy pankráció, avagy hogyan borzoljuk fel a kedélyeket?
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem ötök élete legyen.” (Jn. 2.16) A szabadtéri tárlat tendenciózusan a bibliai ismeretek irányába pallérozna bennünket, mintha legalábbis religiózus doxazmában szenvednének a válogatók. Itt azonban csupán hebehurgyaságról és metsző gunyorosságról tesznek tanúbizonyságot a keresztyéni ismeretek elemi alapjai nélkül. Advent negyedik vasárnapja van. Delet harangoznak Szent Anna templomában, a Dobó téren kezdődik az Élő Betlehem. Élő szamárral, élő báránykákkal, még eleven ludak is voltak. Ez utóbbi meghökkentő, de mi már edzettek vagyunk. Ott fenn a Szent Család és a pásztorok, kisvártatva jönnek a Napkeleti Bölcsek. Gyönyörködünk és boldogok vagyunk. A Lélek békéje költözik belénk. Ezek után már nem is aggodalmaskodunk a holnapért. Hogy az alkalmi pódium mögött, mintegy mások által ingyen-kegyelemből biztosított díszletként ott láthatjuk a már ismert, gördeszkájára feszült, drogos tekintetű a Fiú-ként bemutatott, ötödik sebhelyes iljút, az már a Betlehemtől a Golgotáig feszülő ívet vázolja fel. A képcsere a lelkekben kegyelem révén végbemegy. Micsoda üdvösségtörténeti jelenet! Karácsonytól Húsvégit, Bölcsőtől a Sírig. Újólag örvendezek, mert látom Krisztus példájából, hogy mi lehet a holtak porából. Hazafelé ballagván Kálvin gondolata foglalkoztatott. „Ha vannak egyesek, akik az Evangélium ürügye alatt zavarognak, s ha vannak egyesek, akik az Isten kegyelméből való szabadságot vétkeik szabadosságára használják fel ürügyül: akkor vannak törvények és törvényes büntetések, amelyekkel az ilyeneket érdemük szerint meg lehet fenyíteni, csak az Isten Evangéliumát ne élje ugyanakkor gáncs gonosztevő emberek gazságai miatt!” Otthon már a karácsonyi ünnepi számban megjelent Makovecz Imrével készült interjú várt egy másik, ugyancsak egyházat ért támadás okán. „Ők annyit engednek meg maguknak, amennyit mi megengedünk. A mi oldalunk - ki kell mondjam - ilyen ügyekben gyenge. Tehát az, hogy tiltakozunk, nem sokat jelent. Nagyon kemény és radikális lépésekre volna szükség ahhoz, hogy ez soha többé, sehol ne forduljon elő... Keménynek kell lennünk, ha fenn akarjuk tartani az együttműködés lehetőségét. Az ilyen fórumok nyilvánvalóan nem akarnak velünk együttgondolkodni, azért teszik, amit tesznek. Ha pedig nem, akkor fel is út, le is út! Addig, ameddig magyarul beszélnek, és itt élnek Magyarországon, addig vegyék tudomásul, hogy ez egy megszentelt föld, az ő szülőföldjük is, és viselkedjenek ennek megfelelően!” Ehhez nincs mit hozzátenni. Cselekednünk viszont kötelező! Új Hevesi Napló 69
