Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - KÖZÉLET - Patkós Attila: A nagy pankráció, avagy hogyan borzoljuk fel a kedélyeket?
Igen, a számadatok magukért beszélnek, tükröt tartanak az ARC elé. Van min elgondolkozni! Ha már egy megszentelt területen, érseki székhelyen jelölik ki az óriásplakátok tárlatát, akkor nézzük egyelőre az egyházaknak és híveiknek szóló üzeneteit: A takartakról nem nyilatkozhatunk. Az egyiken megszólítódik a háromszor szent nevű Isten, a másikon az Ő egyszülött, szent Fia, Jézus Krisztus. A tablók felirata a Szentírásból, a Könyvek Könyvéből, a Bibliából való. A fényképek professzionálisak, világszínvonalat közvetítenek. Mondhatnánk, tartalom és forma teljes konszonanciájával állunk szemben. A felületes szemlélő máris továbbsuhan újabb ingerek befogadására. Akinek füle van a hallásra, az tudja, hogy mekkora csúsztatás van a képek hátterében. Milyen irányú az ellenségeskedés, maró gúny, szentségtörés, lejáratás, amire már a profán jelző sem illik. Az egyik kép sötét hátteréből a harmadik évezred városképe emelkedik ki, acélvázas szerkezetekkel, hatalmas, jégkék üvegfelületekkel. A baloldali épületen, a neonreklámok predesztinált helyén, ezúttal nem a Marlboro vagy egyéb reklámfelirat jelenik meg, hanem ISTEN szentséges, nagy neve, amúgy fénycsövekből kreáltam Úgy, hadd világolja be e sötét világot. Mintha nem ismernék a Törvényt: Az ÚR nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az ÚR büntetés nélkül. És mintha ott fenn a magasban, az éjfelén hajnal hasadna, mint ifjú nap a keleti égen: Fény tör keresztül a setéten, a bakacsinos égbolt is derengeni látszik, a 6000 Kelvin fokos hideg-rideg fény élesen bevilágítja az alvók hajlékait. És át a fényen, át homályon, a szívbe hatva, lelket rázón, - zeng mennyei harmónia... S ott jobbra lenn megjelenik Isten szava ekképpen, ahogy archaikus szép nyelvünkön 1590-ben Károly Gáspár e nemzetnek adta: „És lön világosság. ” Jellemző a magát keresztbe-kasul kiműveltnek vélő világunkra a mellettem álló középiskolai magyartanár summás kifakadása: micsoda magyartalanság! Emlékeztetnem kellett, hogy e honban a 16. században a hungarusok bizony így beszéltek, de ez a nép már akkor is értette Isten szavát... Aztán magam is eltűnődtem, hogy ugyan kik bányásszák elő az 1921-es revideált Károly Biblia előtti archaikus szöveget, és ezzel mi a céljuk a harmadik évezred hajnalán? Költői a kérdés, mert igenis nagyon jól tudjuk, a kicikizés, ahogy ez három évtizede a zsargonjaik és szlengjeik szótárába felvétetett. Adott balra fenn a világító ISTEN felirat, jobbra lenn a jól ismert, és minden igaz magyar által bekebelezett archaikus szózat. Akkor viszont miért kellett ilyen horribilis összegek árán is bennünket erre emlékeztetni? Ez a nyíl céltévesztett! Mint láthattuk, egész más aspektusból, de még a „vájt fülű” tanáraink pajzsáról is lehullott. Népünk erre tömören így válaszol: A kutya ugat, a karaván halad. A kereszténység áll, méghozzá kétezer esztendeje. Kisvártatva ott van Isten után az első, a Fiú. Ő már a másik tablót jelöli ki. Ezúttal ördögi rafinériával. Mert, ugyan mit lát a jámbor szemlélődő, korunk irigyelve csodált svihákját, a félmeztelenre vetkőzött gördeszkás kamaszt szemlélve, amint attribútumát, magát a deszkát, vízszintesen, patibulum-szerüen a tarkója mögött tartja. Teste barokkosán S-vonalban inflexiót jelez, mintha saját testsúlya húzná a keresztről. Kézfejei élettelenül csuklanak a deszkára, azokból vér folyik. Csakúgy, mint az ötödik sebhelyből, a mellkas bal oldali filmes rajzolatából, színpadias maszkarájából, sminkjéből, - utalva Longinusz dárdája nyomára. A szöveg ismét jobbra lenn: ácskapcsos zárójelben /a Fiú/. A tudatosan nagybetűvel íródott Fiú, Jézus Krisztusnak fenntartott megkülönböztető, magasztos, emelkedett kategória. Benne láthatóvá vált számunkra a második isteni személy /a Fiú/. A beállított jelenet a keresztút utolsó stációját idézi. Csakhogy ez az ARC nem krisztiánusi arc, még csak nem is keresztyéni arc. Egy drogos fiatal révült tekintete néz le ránk. Természetesen üresen. Szó sincs világmegváltásról. 66 XII. évfolyam 2. szám—február
