Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Murawski Magdolna: Szervezetünk vegykonyhája
más a kirekesztő gőgösség, lenézés és önelégültség vegyi megnyilvánulása. Mindennek vizsgálata a tudósok feladata. A mi feladatunk pedig, XXI. századi embereké az, hogy a még meglévő és helyreállítható egyensúlyunkat úgy egyéni, mint társadalmi szinten rendben tartsuk. Ha ugyanis végigtekintjük a fentiekben elmondottakat, rá kell jönnünk, hogy a legkülönfélébb vegyi jelenségek mind-mind ugyanabban a miniatűr „vegykonyhában”, az egyéni szervezetben játszódnak le, azaz a kezdetben említett vegyi csodákra mi mindnyájan képesek vagyunk. Nagyközösségi szinten ennek pedig úgy kell működnie, hogy egymás letaposása és önmagunk túlhajszólása helyett teret engedünk másoknak is. Odafigyelünk másokra is, önmagunkra is. A vegyi folyamatokat tudatosítjuk magunkban, az irányítást pedig nem engedjük át a vaksorsnak, hanem mi magunk tartjuk kézben azokat. Társadalmi szinten ránk vár a feladat, hogy az „állatgyárként” működő nagyüzemekben ne tömegáruként termelődjön a húsnak szánt baromfi vagy a sertés, marha és egyéb állatok, ne kínozzák őket életterük megvonásával, ne csak tápszereken neveljék őket, s főként ne génmanipulált, mesterséges hormonokkal kezelt állatokat „állítsanak elő”, hanem normális életet biztosítsanak azon szerencsétlen lények számára, amelyeket táplálékként fognak eladni a vevőknek, és ezáltal sok-sok fölöslegesen rossz anyagot juttatnak be mindazok szervezetébe, akik kedvelik a húsételeket. Ne ismétlődjön kicsiben mindaz a borzalom, amit nagyban már átélt az emberiség a kergemarhakór feltűnésekor, vagyis ne kerüljön olyan információ táplálék formájában az emberi vagy az állati szervezetbe, melynek ott semmi keresnivalója nincsen. Vegyszerek és mesterséges adalékok helyett normális táplálék kerüljön az emberi szervezetbe (minden más élőlény szervezetébe), és ne akarjunk mindent jobban tudni Istennél! A természetben normálisan működő dolgok nem véletlenül „teremtődtek meg”, és nekünk inkább alkalmazkodnunk kell hozzájuk, semmint hogy mindenáron való megsemmisítésükre, megcsúfolásukra vagy túlszárnyalásukra törekedjünk. Miközben ezeket a sorokat papírra vetettem, házunk körül, az ablakunk előtt valóságos természeti csodának számító „madárfelvonulás” volt. Természeti csoda a sivár lakótelepen, ahol az egymás ellen fenekedő (mert egymás ellen nevelt) emberek inkább irtják, mint etetik a madarakat, de ők, az okosak, annál inkább ,jegyzik”, ki az, akire számíthatnak ezekben az ínséges napokban. Nem túl fejlett agyukban mégis akad hely, ahol „tárolják az adatokat”, vagyis személy szerint ismerik azokat, akik önzést nem ismerve gondoskodnak ilyenkor róluk. Ezen a fagyos télen a szokásos cinke- és verébcsapatokon, erdei pintyeken, feketerigókon és egyéb szokványos madarakon kívül még két nagykócsag, egy szürkegém és pár vadkacsa is itt telel. Ez maga a csoda. S hogy mindez a tudás nem az agyban, hanem a lélekben lakik, azt vajon hányán tudják? Hány lélekbúvár tud arról, hogy az általa vizsgált és kutatott csoda, a lélek mindent tud magától? Csupán hagyni kell, hogy a maga rendeltetése szerint működjön... 62 XII. évfolyam 2. szám—február
