Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Löwey Lilla: Erdélyvarázslatos Erdély
fejedelemség megalakulásának, amelyre a pontot az 1571-es speyeri egyezmény tette. Eszerint János Zsigmond lemondott a királyi címéről, cserébe a fenséges fejedelmi cím elismeréséért. Közben az egész Európán végigsöprő vallásháborúk szele Erdélyt sem kímélte. A katolikus vallás melletti szent elkötelezettség a reformáció ideje alatt nehezen térítette el a hívő lakosságot. 1567-ben a fejedelem katonasággal kívánta megtörni az ellenszegülőket, ám hitükön úrrá lenni nem tudott. István, gyergyóalfalvi pap maga mögé állította híveit s a győztesek örömével tértek pünkösd szombatján Csíksomlyóra, hálát adni a Boldogságos Szűznek. Ennek emlékére azóta is minden pünkösd szombatján felkerekednek a katolikusok, hogy a csíksomlyói búcsún emlékezzenek a hitüket megtartó a tiszta lelkű elődökre. A három nemzet egyenlőségét hirdető erdélyi történelem a reformáció hatására kimondta - a világon elsőként - a négy keresztény vallás egyenrangúságát és a szabad vallásgyakorlatot. Innen, ebből a kis erdélyi fejedelemségből indult világhódító útjára a kolozsvári Dávid Ferenc által megalkotott új felekezet eszmeáramlata az unitárius hitet hirdetve, hogy egyenlő társa legyen az ősi katolikus vallásnak, valamint a reformáció után meggyökeresedett református illetve evangélikus hitnek. János Zsigmond halála után az új fejedelem, Báthory István felvette a küzdelmet az unitáriusok ellen. Kezdetben csak látszólag kifogásolta ténykedésüket, később nyílt harcot folytatott ellenük. A hitújító Dávid Ferencet Déva várában, holtig tartó börtönbüntetése közben érte a halál, de az általa elhintett magvak csírái a lelkek mélységében hozták gyümölcseiket, s hitük, vallásuk, egyházuk mind jobban erősödött. Báthory István lengyel királyként is figyelemmel kísérte Erdély vallási helyzetét, s jezsuitákat küldött a katolicizmus megerősítése érdekében. A határozatlan Báthory Zsigmond fejedelemsége idején eluralkodott a bizonytalanság, a mélyben izzó szikrák hamarosan lángra kaptak, melyet a hírhedt Básta- féle pusztítás követett: Erdély földje valóságos siralomházzá változott. Az iszonyatos rémuralom után az igazságos, szabad szellemű Bocskai István rövid ideig tartó fejedelemsége viszonylagos nyugalmat biztosított. Az „egymás közt való szép egyezségre” buzdította híveit, zsoldjába fogadta a bolyongó hajdúkat, s megverte a császári erőket. Az 1606-os, emlékezetes bécsi béke jelentőségét emelte, hogy a nemzet több emberöltő óta először állt egyenlő félként szemben királyával. Bocskai örökségét Bethlen Gábor erősítette tovább, uralmának 16 esztendeje csúcs volt az önálló Erdély történetében: igazi „Tündérkerf’-té varázsolta az „aranykort” élő fejedelemséget. Valláspolitikája a hagyományos erdélyi türelmi rendszernek is csúcspontja volt. Ahol a katolikusok többségben voltak, nekik adta a meglévő templomot, s ahol kisebbségben, ott új egyház építéséhez segítette őket, noha ő maga protestáns volt mind neveltetése, mind meggyőződése szerint. Az önálló Erdély legszebb lapjai beteltek I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, majd Apafi Mihály fejedelemsége (1661-1690) után. Thököly Imre szabadságharca kétségbeesett kísérlet volt a Habsburgok politikájával szemben, s alig két hónapos „pünkösdi fejedelemség” után kihátrált az országrészből. Lipót császár - Erdély sajátos jogi helyzetét szabályozó - Diploma Leopoldinum kiadásával biztosította a császárság hatalmát, a rendi kormányzat fenntartását és a négy bevett vallásfelekezet szabadságát. Ettől kezdve Erdély történelme a „kétfejű sas árnyékában” alakult. Népei bármilyen vallást követtek is, bármilyen csapást is mért rájuk a sors, védelmezték kiváltságaikat a Habsburg-uralkodók idején is, de az önállóságra való törekvés meddő harc maradt. Új Hevesi Napló 57
