Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Löwey Lilla: Erdélyvarázslatos Erdély
Különleges szerepet töltöttek be az itt élő székelyek, területük nem királyi föld volt, kiváltságot élveztek. Adót nem kellett fizetniük, csupán a határok őrzésével tartoztak, valamint háború esetén hadba kellett vonulniuk. A 12. század közepén a Marostól délre eső területre II. Géza betelepítette a szászokat szintén határőrző feladattal, a székely ispán felelőssége alá tartoztak. Az erdélyi haderő az erdélyi vajda rendelkezése alatt állt, ő gyakorolta a királyi hatalmat. A szászok használták először Erdéllyel kapcsolatban a „Hétvár” nevet: „Siebenbürger’’-t, amely várakból a terület védelmét a 12. században ellátták (Dés, Doboka, Kolozsvár, Torda, Küküllő, Gyulafehérvár, Hunyadvár). Ez a „régi” Erdély, az újhoz már hozzátartozik a partium” és a „Bánát” egy része is, mely Trianon óta román fennhatóság alatt áll. A középkori magyar államon belül különleges jogállás alakult ki Erdélyben, három szervezet vált a politikai élet alapjává: a megyei nemesség, a székely nemzet és a szász telepesek. A 13. század elején II. András a német lovagrendnek adományozta a Barcaságot a székely és a szász föld közötti területet, határvédelmi feladattal. Adománylevél szerint megkapták Kunország (a későbbi Havasalföld) területét is. Ez az oklevél említette először az Erdélyben, Fogaras környékén élő románokat. A lovagrend azonban nehezen viselte a királyi fennhatóságot, kiszakadási kísérletük után (1225) kiűzték őket, területük a szász földet gyarapította. Fogarast később is adományul kapták a román fejedelmek, hogy erdélyi birtokuk által jobban kötődjenek a magyar uralkodókhoz, s az egyre erősödő törökvész elől menekülve itt mentsvárat leljenek. A 14. századig kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a románok a királyi vármegyékbe. A köznép a nemesi bíráskodás alá került, jobbágysorba süllyedt, a vezető réteg a „nemesi nemzet”-hez tartozott. Ennek jegyében zajlott a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés, mely ellen a magyar nemesség, a székely nemzet és a szász székek is összefogtak, melynek következtében a tartományt egy hajszál választotta el a függetlenségtől. Ezt akadályozta meg az ismét induló török dúlások sorozata. Az első nagy török betörés után Hunyadi János, Szörényi bán és temesi gróf Erdély vajdája lett, s kézben tartotta a déli határ védelmét. A nándorfehérvári diadal után azonban a Dunától délre eső területek mind a szultánnak hódoltak. Mátyás hódító hadjáratai pedig inkább észak felé vették útjukat, magára hagyva a déli területek lakosságát. Az ezután uralkodó vajdák a szultán kegyelméből tartották magukat. Közben megjelent az erdélyi történelem színpadán Zápolya János, 72 vár ura, s vajdai méltóságát önálló országos politikának rendelte alá. Először Dózsa György roppant seregét kényszeríttette térdre az államrend és a nemesség megmentőjeként, majd a szultán elé járult Mohács mezején hübéresi kézcsókra, s Ferdinánd ellenében Buda várát is ajándékba kapta. Hirtelen halála földrengésként érte egész Erdélyt, s a Rákoson megválasztott csecsemő fiát 1541-ben szultáni parancs kényszeríttette anyjával, Izabella, özvegy királynéval együtt Gyulafehérvárra. A csecsemőkirály gyámja, Martinuzzi Fráter György, a pálos barátból lett váradi püspök ügyes politikai manőverekkel egyengette az utat egy eljövendő fejedelemség megalakulásához. Kezdett kialakulni Mátyás szétesett állama kicsiben: szabályozták a honvédelmet, a törvénykezést, megalakították a fejedelmi tanács elődjét, s megerősítették a „három nemzet uniójá”-t. Fráter György mindent megtett az ország egységesítéséért: a Nyírbátorban kötött egyezmény szerint Erdélyt és a „Részeket” visszaígérte Ferdinándnak. .Jutalmul” orvul meggyilkolták, amit Szulejmán megtorló akciója követett. 1556-ban a még kiskorú János Zsigmond Izabella királyné kormányzásával a török hűbéres fejedelme lett Erdélyben. Előszele volt ez az önálló 56 XII. évfolyam 2. szám—február
