Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Neoavantgard és magyar líra Szlovákiában
törvényszerűen feltételezi a szöveg (szavak) és a látvány összekapcsolódásából adódó jelentésvilágot, mely metafizikai szinten formálódik komplex egésszé. Juhász R. József azonkívül, hogy végletesen (forradalmian) érvényesíti az alkotói individualitás elvét, önmagán túlmutatva, alapvető létkérdéseket fogalmaz meg. Ebben a vonatkozásban Tőzsér Árpád lírájának fontos motívumaival is rokonságot mutat. Kötete a keresés, a kérdések, az öndefiniálás-próbák, a korrekciók és a velejáró ismétlődések könyvbe préselt lenyomatai. Egy - nagyon sok mindent magában foglaló - fejlődési szakasz dokumentációja. A ki vagyok (?) és az ismerd meg önmagad (!) folyamata egy „modem” és egyúttal „posztmodem” szituációban történik, paralell módon, s ez determinálja az alkotó alaphelyzetét. Az „elmebaj”-tól a „maszturbáj”-on, a „vaxövegek”- en át a „strici vagyok eszmét futtatok”-ig (hogy néhány címet említsek csak) sok akadályt kell leküzdenie az alkotónak, hogy eljusson a rezignációig: „nem mindegy az nektek hogy kitől félek én? ” / és a feloldódás látszatáig: „megosztom veletek mindazokat a szavakat melyek belém szorultak”. Ez az emotív telítettség magában hordozza az identitászavarokat, a szólamokat, a paradoxonokat, a lázadásokat, az öndokumentációt, az egzisztenciaformákat és -módokat. Juhász - bár eleve nem úgy indít - gyorsan eljut addig, amikor „kimerülnek a nyelv bányái”. A szövegekben kiemelt szavak, betűk, beiktatott képek, miniatúrák, képzőművészeti alkotások keresik és találják meg helyüket. Idegen nyelvű szöveg, áthúzott, bekeretezett szavak, képpé zsúfolt betűk után vizuális költemények elektrografikák, performance-képek és videofotók következnek (fekete-fehér és színes kivitelben) - zsúfolt egymásutánban. (Legalább két kötetre való anyag került ebbe a kiadványba - így szétfeszíteni látszik a keretet.) Az intermediális montázsokhoz és videofotókhoz vezető út a „valami büzlik/az ABC-ben” ráérzésének és felismerésének következménye, s „a szerző megelégeli/viszonyát a papírral és kilép/a térbe... így a keresés és a teremtés kerülnek egymáshoz közel, válnak szinte azonossá ebben a kötetben, mint a dimenziók érvényesülésének korlátozott formájában. Ezt Juhász érzi a leginkább, döbbenetét indulatosan kiáltja ki: „Guttenberg dögölj meg! ” Bármennyire is megelégeli a papír dimenzióját, a szavak, a töredezett szöveg a kötetben - kihagyásokkal ugyan - de végig megmarad költészeti tényezőként. A térbe való kilépés indokoltsága és igénye mellett megmarad az „egyedül marad szavaival/és tetteit csakis ők irányítják” axiómája. A szlovákiai magyar lírában a neoavantgárd, transzavantgárd és posztmodem törekvések nem kerülhetők meg/ki. Meglétük szellemfrissítő hatású és ennek a kisebbségi irodalomnak a nagykorúságát jelzik. Nem szűk programokat, a templomtorony perspektívát, hanem a nyitottságot, a szabadságot, az alkotás teljességét feltételezik, olyan irányt és utat, amely az egyetemesség felé mutat. A vizuális költészet neoavantgárd irányzatát a legújabb müfajelméleti összefoglalások a határon kívül élő magyar alkotók műfajaként emlegetik (nem is véletlenül). Jelenünk „posztmodem szituációiban” az irodalom többször szükségét érzi, hogy kilépjen a verbalitásból, csak nyelvvel a világ megfogalmazhatatlanná vált. A leírt szöveg, a könyv dimenziója úgy tűnik, nem helyettesítheti a hangszalagot, a videokazettát, a mozgást és a látványt. Az alkotói magatartás és az alkotási folyamat is megváltozik. Cselényi László legújabb kötetének vizuális kivitelezését Turczi Árpád számítógép segítségével végezte el, Juhász R. József könyvének elkészítésében Papp Tibor nyújtott technikai segítséget. Bizonyos fokig ők is szerzői a köteteknek. Az értékteremtés szempontjából tagadhatatlanul neoavantgárd alkotó Cselényi László, Tőzsér Árpád és Juhász R. József posztmodemek is egyben, mert értékösszegző és rendszerező a költészetük. Az alkotás, úgy tűnik, képes feloldani a teoretikus szinten megfogalmazott avantgárd-posztmodem ellentmondás problémáját, mivel az avantgárd több vonatkozásban folytatódik a posztmodemben - legalábbis az említett Új Hevesi Napló 53
