Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos:n Bükkaljai ösvényeken XLIV
A céltávcső látómezejében ott mozog a disznó sötét foltja, szemben vele a kukorica szélén áll, felemelt fejjel figyel - talán észrevett valamit majd lehajolt, és folytatja tovább hangos evését.- Fejbelövöm! Ötven méterre lehet. Vagy szügyön. Talán menni fog. Nem fordul oldalra, ez így közeledik. Muszáj megpróbálnom, mert ilyen lehetőség ritkán kínálkozik. Ez hatalmas disznó! - s eközben kibiztosít. A finom pöccenést nem hallja meg a disznó, mert evésének hangja elnyomja ezt az apró neszt. Megint előrelép vagy hármat, s ekkor Pista úgy érzi, eljött az ő ideje. Cselekednie kell. Beszorítja vállgödrébe a fegyver agyát, s visszafogott lélegzettel. Lassan rágörbíti mutatóujját a begyorsított elsütőbillentyűre. Ám ebben a pillanatban iszonyatos dörrenés rázza, remegteti meg a későőszi, esti levegőt. István összerándul, még szerencse, hogy nem rántja el a ravaszt. Zúg a kukorica, ahogy a nagy disznó nyargal benne, recsegve törik a kukoricaszár, csapódnak a levelek, ahogy rémült eszeveszettséggel menekül minél távolabb, otthagyva az elképedt, lőni készülő puskást. Mert Pista az értetlenségtől bambán bámul a sötétbe, s néhány pillanatig nem is érti, hogy mi történt. Aztán hirtelen rádöbben a valóságra. Gáspár barátjának fegyverrobaja robbantotta, fröccsentette, hasította szanaszét ezt a békés, nyugodt, áhítatos esti csendet, véget vetve Pista nagykan-meglövési próbálkozásának is. Merthogy Gazsi meglőtte az egyik malacot. *** Amikor István hazaért, élete párja már mélyen aludt. A vacsora pedig rég kihűlt. De nem is volt étvágya. Reggelig háromszor riadt fel arra álmából, hogy hatalmas vaddisznók veszik körül, ott sürögnek-forognak körülötte, ő pedig csak ül tehetetlenül a kis székén, s nem bír megmoccanni, nem bírja a puskáját felemelni. A disznók egyre közelebb merészkednek, már hallja a szuszogásukat is, majd az egyik hatalmasat morrant és fúj. Felébred, kinyitja a szemét, s rádöbben, hogy hol van. Rosszul feküdt, elzsibbadtak a karjai, ám a morgás, a szuszogás nem szűnt meg. Felesége egyenletesen, ám annál hangosabban horkol. Türelmetlenül és egyre fáradtabban várja a hajnalt, és arra gondol, hogy bezzeg Gazsi barátja most bizonyára vidámakat álmodva, békésen alszik. *** Csúnyán nyikorgatva nyílik a boltajtó. István a kávé s mákdarálós pultnál, egy hokedlin ücsörög, s bágyadtan leseget ki a kirakatüvegen. Az ajtónyitásra felfigyelve, odafordul. Gáspár barátja érkezett, kezében súlyos reklámszatyrot tart, s nyújtja cimborája felé.- Ezt neked hoztam, fogyasszátok egészséggel! Délután főzök, adjál, légy szíves, két pohár tejfölt! Ma úgysem vadászunk, mert tegnap nagyon megzavartuk a környéket, hát koma, már ne haragudj, hogy így sikerült a tegnapi esténk, de hát nem tudhattam, hogy előtted még ott van a nagy disznó. A vadászmesternek beszóltam, hogy ezt a kismalacot megesszük - sorolja, és átadja a testvériesen kettéosztott, szakszerűen darabolt kompetenciát vadászcimborájának.- A fene enné meg! Dehogy haragszom. Lehetett volna ez akár fordítva is, bár akkor biztosan jobb kedvem lenne. Azóta is azon gondolkodom, hogy elszalasztottam azt a nagy agyarast. Azon töprengek, hogy hamarabb kellett volna lőnöm, talán. Vagy nem. Még az az egy másodperc, az hiányzott, hogy becsületesen rákészüljek a lövésre. Nem akartam elhebehurgyáskodni. Nem tehetsz te erről. Volt már ilyen másokkal is, hogyne lett volna. Új Hevesi Napló 9
