Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 8. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Eördögh István: Krokodilkönnyek Rómából
Wyszinski kardinálisnak később, 1951-ben, megalázó körülmények között kellett tisztáznia kezdeményezését a Vatikánban, és napokig tartó várakoztatása után adhatott csak magyarázatot XII. Pius pápának a lengyel állammal folytatott egyezkedése okairól. Casaroli sajnos nem avatja be az olvasóját ama titokba, hogy milyen következtetéseket vont le ekkor a Római Kúria, és a vatikáni diplomácia mit tanult az esetből. Az viszont biztos, hogy az esetben lehetőséget látó kúriai diplomaták ettől a pillanattól kezdve készültek fel a kommunista országokkal történő dialógus ideologizálására, a centralizált egyházkormányzat hatalmi csorbulásától való félelmükben. A fentiek alapján talán érthetőbb, miért nem kapunk arra kérdésre sem konkrét választ a könyvben, hogy milyen egyházpolitikai meggondolások alapján kerültek a „perverz” kommunizmust valló önkényuralmi államok haszonélvezői és külszolgálatot végző diplomatái mégis a Szentszék jóindulatú figyelmébe és miért váltak váratlanul az egyház tévelygő és rebellis, de mégis megértett fiaivá? Gondolok itt például Casaroli bíboros keresztfiára, a többször nevet változtatott Száll Józsefre (dott. Giuseppe Száll), aki 1970-ig Rómában szolgált mint magyar nagykövet, és akit a La Repubblica római napilap 1981. május 22-i száma a P-2 szabadkőműves páholy tagjai között tüntet fel, Faragó Jenő (A P-2 páholy titkai, Ifjúsági Lap és Könyvkiadó, 1985, 58-59.0.) könyve szerint pedig tagsági igazolványának száma az 1702-es volt, sorrendben az 524. Száll, az ellene 1970-ben Magyarországon emelt vádak elől azonnal Olaszországba menekült, ahol köztiszteletben él Milánóban és jómódú polgár, de kommunista múltját és meggyőződését mindmáig büszkén vállalja, természetesen Casaroli árnyékában. 2. Miért a dialógus, és miért nem a kiátkozás? A nemzetközi diplomáciai kapcsolatok rendezése céljából 1961-ben és 1963-ban zajlottak az Egyesült Nemzetek multilaterális tárgyalásai Bécsben, amelyeken a Vatikán is részt vett, mert a szentszéki diplomácia 1815-ben nehezen restaurált nemzetközi státusa forgott kockán. A Szentszék félhivatalos lapja, a L'Osservatore Romano 1963. március 5-én felvetette annak lehetőségét, hogy a Vatikán diplomáciai kapcsolatok hiányában konzuli képviseletekkel törekedne együttműködni a vitás kérdések békés megoldásában. König kardinális az Orizzontiban 1963. szeptember 25-én közzétett nyilatkozatával nem zárta ki, hogy a Vatikán a konzuli kapcsolatok esetleges létrehozásával fogja rendezni viszonyát a szocialista országokkal. A kis vatikáni affaire sikere - ami azonban a karriervágyát gondosan leplezni tudó Casaroli koordinálta külügyi szekció számára létfontosságú kérdés volt - nemcsak a nyugati delegációk támogatásától, hanem a szocialista országok hozzájárulásától is függött. Ez utóbbi pedig függvénye volt a Róma és a Moszkva közti enyhülés folyamatának, ami már 1956. augusztus 21-én megkezdődött az Olaszországhoz rendelt szentszéki nagykövetségen, ahol létrejött az első formális kapcsolat a vatikáni és a szovjet diplomáciai képviselet között. A konzuli bilaterális kapcsolatokról Bécsben született nemzetközi megegyezések értelmében 1963 áprilisában kezdődtek el az első vatikáni diplomáciai missziók Magyarországon, nevezetesen König bécsi kardinális budapesti látogatásával, aki XXIII. János megbízásából Mindszenty kardinális helyzetére volt hivatott megoldást keresni. Az amerikai nagykövetség budapesti székházába még az 1956-os forradalom leverése után menekült Mindszenty azonban a Vatikán nem ismerte a valóságot, és az amerikai nagykövetségről, azaz „Magyarországról történő eltávolítása hibás kezdeményezés lett Új Hevesi Napló 61
