Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Domokos Sándor: A művészet misztikuma
Domokos &éndor wuíváüoet mávUí/ciMmi A művészet több tényezőtől függ, de megítélése mindig szubjektív értékű marad. A legfontosabb tényező a művész lelki intenzitása, amit alkotása során művébe belelehelni tudott. Mert ne felejtsük, az emberben az isteni szikra két vonalon mutatkozik meg. Az esztétika és az etika vonalán. Az etika, vagy erkölcstan területén az ember újjá kell szülessen, vagy más szóval a tisztán mennyiségi szintről egy felsőbb értékekhez igazodó minőségi szintre kell felemelkednie. Mivel a létezés valósága arra tanít, amit még matematikából ismerünk, hogy csak egynemű, vagyis minőségi elemeket lehet összeadni, a morális ember úgy jön létre, ha újrateremti magát az óhaj erejével és a kegyelem segítségével, új embert alkot a kizárólag anyagi célokat ismerő fizikai emberből. Ez az, amit a mai pszichológusok self-actualization-nek (önmegvalósítás - A Szerk.), vagy a logoterapeuták az életnek értelmet adó tényezőnek, vagy az Adler-féle iskola az önkifejtés ösztönének, és még amennyi pszichológiai iskola van, annyiféle néven neveznek. Valójában egy szó elég rá: a lelkiség szintjén újjászületetett ember az, aki magát a kegyelem segítségével minőségi lényegűvé tudta átformálni. A fündamentalisták is erre építik a „new-bom Christian” fogalmát. Ezekkel az a baj, hogy sokszor a fanatizmus szimplicitásába torkollnak. De nem akarok gondolatommal mellékvágányra futni. A művészettel kapcsolatban, az alkotó ember hasonló metamorfózist állít elő az anyagon. Míg az erkölcsi ember önmagát alkotja meg, az esztéta vagy művész az anyagot formálja újjá. Minden, ami lényegében új, azt jelenti, hogy kvalitatívon más. Mert minden akkumulálódás ugyanabból csak többet halmoz föl, de nem teremt mást! Korunk legnagyobb betegsége, hogy ezt nem ismerjük föl. Mi mindig többet akarunk a haladás nevében, és nem mást, vagyis nem jobbat, ami a fejlődés lényege. A több soha nem azonos a jobbal. Az általános óhaj a „quality of life” (= életminőség) iránt nem véletlen. De kevesen tudnak eligazodni azon, hogy mi is az a „quality”, ami után vágynak. Ilyenkor rendszerint a ’javak igazságosabb elosztását’ kérik, nem véve észre, hogy az csak egy mennyiségi formula, mely a lényegen nem változtat. Az úgynevezett isteni szikra, mely a művészben él, teszi az embert képessé, hogy alkosson. A teremtés a semmiből valamit hozott létre, az emberi alkotás az anyagot egy szellemi tartalommal tölti meg. Ez egyedül az embernek adatott meg. Teremteni és alkotni is csak személy képes. Érdekes megfigyelni, hogy lingvisztikailag is csak két személyiséget ismerünk. Az egyik az Isten, a másik az ember. Más lényre, ha tréfából is mondjuk, hogy személyisége van, tudjuk, hogy az csak egy hasonlat. Egyedül az Isten és az ember személyiségek. Egyedül az Isten teremt és egyedül az ember alkot. Az Isten teremt, az ember alkotva cselekszik, a fizikai reakció pedig passzívan történik. Tehát a művészet nem más, mint az emberi alkotó képességgel a minőség beleoltása az anyagba, mely által azon lényegi változást hoz létre. így lesz a faragott márványból „szobor”, a vászonra kent pigmentekből „festmény”, a papírra rótt gondolatokból „irodalom”, a légrezgés hullámaiból „zene”, és így tovább. Maga a kivitelezés képessége, vagyis a technika, csak a mennyiségi oldala a dolgoknak. A technika tökéletes birtokosa mindig virtuóz, de nem feltétlenül művész. A belevitt lelkiség adja a művészi értéket. Ezért nem lehet a művészetet elválasztani attól a belső lelki tartalomtól, mely anyagfölötti. Az etika és az esztétika értékei nem mennyiségiek, vagyis a Teremtőtől származnak. Ezért vagyok megrökönyödve a modemnek nevezett művészeten. Nem az alkotás szokatlan formája az, amit elvetek, hiszen attól, hogy szokatlan még lehet valami 66 XI. évfolyam 7. szám—2001. július
