Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - KÖZÉLET - Kaló Béla: Mértékadó normák
kutatóinak kell lenniük, nem pedig csupán birtokosainak. Mert mi van, ha mégis a másiknak van igaza? A vallásunk, a bőrünk színe, de az agytekervényeink is mások. Az életvitelünk, az élettechnikánk dettó. S ami a legfőbb: alapvetően más kommunikációs kultúrában élünk. Nem elég, hogy az értékek hierarchiájában más-más nézeteket vallunk, de eltérőek a gesztusaink, a mimikánk, a verbális kifejezőeszközeink is. Az iszlám még pubertáskori zavarokban szenved - mondom arab barátomnak -, s a szívét használja az agya helyett. (Salti amúgy is kardiológus, a szív talált.) Nevetünk, pedig nincs min. S hiába is fürkésszük egymás arcát, kémleljük tekintetét. Nincsen közös nevező, hacsak az nem, hogy mindnyájan szeretjük a családunkat, s szeretünk békében élni. Egy pillanatra csönd áll be, mindketten elgondolkodunk a normákról. A mindennapokról, a nők helyzetéről, a világ élhetőségéről, a kisember céljairól és lehetőségeiről, csupa közhelyes dologról, miközben az anyahajókról vadászbombázók emelkednek magasba, bombák hullanak, pokolgépek robbannak, biológiai fegyverekkel ijesztgetik az amúgy is kihalásra ítélt emberiséget, vagy éppen egy repülő beúszik a képbe, s becsapódik a New York-i ikertoronyba. Az ember tényleg fáj a földnek. S akkor kinek van igaza, hol vannak a mértékadó normák? 76 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
