Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Hihetetlen történetek IV.
Gserniczky Dénes dytofJuikl/en tör/ÁnefaA IV. Ez aztán valóban az: hihetetlen. Pedig Egerben történt, több tízezer ember szeme láttára. Én magam is szem- és fültanúja voltam. De hát milyen is az ember? Olyan, hogy sokszor együtt él egy eseménnyel, benne él egy eseményben, és mégis elmegy mellette, füle botját sem mozdítja. Csak később döbben rá, mit látott, minek volt a részese. Történetünk is ilyen. Zenekarunk meghívást kapott Egerbe a Korona Szálló éttermébe, amit akkor TÁNCSICS-nak hívtak, annak is a TÜNDE BÁR-jába. Előzőleg Veszprémben voltunk. Ez is érdekes. Veszprém-Eger: mindkettő ősi katolikus város. A szerződés 1952. január 1.-től szólt. Könnyű kiszámolni, hogy előző nap, még 1951-ben, Veszprémben szilvesztereztünk. Vonattal utaztunk széles jókedvvel. Megérkeztünk Egerbe, ahol közölték velünk, hogy a bárhelyiség még nem készült el, így 2-3 hétig fent fogunk játszani a várban, a Törökkert vendéglőben. Nem tudom, ma hogyan néz ki. Akkor egy kicsi, hangulatos, történelmi atmoszférájű mulató volt, nagy kerthelyiséggel. De hát akkor tél volt, mégpedig kemény tél, így hát bent játszottunk az étteremben. Hozzá is kezdtünk annak rendje és módja szerint. Vidámak voltunk, mert fiatalok voltunk. A közönség pedig tódult. Meg kellett hallgatni az új zenekart. A nagy sokadalomban feltűnt egy 30 év körüli asszony. Jellegzetes palóc ruhát viselt. Nem volt szép, de mégis magára vonzotta a figyelmet. Feltűnt rendkívül erős testalkata. Soha nem ült le. Megállt a csárda közepén, csípőre tette kezét, és finoman illegette magát a zene ritmusára. így mulatott maga magában, elengedve füle mellett a csípős megjegyzéseket. Soha nem volt zenei kívánsága, mégis mindig jól mulatott. Egyéniség volt. Összeismerkedtünk. Eldünnyögtük, hogy hívnak, ő is, mi is, amiből se ő, se mi nem tudtunk meg semmit. Azt már barátaink mondták, hogy az egész város EMBER BORCSA-nak hívja, mert hogy nő létére KOVÁCSMESTER a foglalkozása. Az alatt a három hét alatt, amíg a Törökkert vendéglőben muzsikáltunk rendszeresen meglátogatott. Tisztelettel köszöntöttük:- Kezét csókolom!- Jó estét kívánok! - dörmögte barátságos bariton felé hajló hangján. Azután készen lett a Tünde Bár, és szétváltak útjaink. Néha összetalálkoztunk nappal is itt-ott.- Kezét csókolom!- Jó napot! De mint vendég, ő soha nem jött, se a Tünde Bárba, se a Táncsics (ma Korona) Szálló éttermébe. Telt-múlt az idő. Hullatta levelét az idő vén fája. Hallottuk, hogy Ember Borcsa rosszul lett. Kórházba kellett vinni. A továbbiakat első kézből egyik orvos barátomtól tudom. Történt pedig, hogy a kórházban Ember Borcsa igen erős hastáji fájdalmakra panaszkodott. Vizsgálatok, konzíliumok. Egyszer csak rájöttek az orvosok, hogy Ember Borcsa hasfalában van valami, amit, ha kiszabadítanak, Ember Borcsa ember marad ugyan, de Borcsa nem. Nekiláttak a műtétnek, és Ember Borcsát férfivá operálták. A nagy szenzáció végigsöpört a városon, de minden csoda három napig tart, napirendre tértünk fölötte. Most jön az élet, amiről tudjuk, hogy a leglehetetlenebb helyzeteket képes Új Hevesi Napló 77
