Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - KÖZÉLET - Kaló Béla: Mértékadó normák
<rKaló ''Béla Ct^/f^y/eÁ'ac/ó nowmá/o „Az ember fáj a földnek” - mondom arab orvosommal beszélgetve, jó hónappal az amerikai terrortámadás után, Vörösmartyval szólva. „L’homme fait mai a la Terre” - fordítja második anyanyelvére, franciára (a harmadik a magyar, húsz éve él nálunk, magyar állampolgár) - s nem érti, Vörösmartytól csak a Szózatot ismeri, s így ez a mondat önmagában nem mond neki semmit. Pedig szeretnénk érteni egymást. Ki a többség, ki a kisebbség? Kínaiak, indiaiak, az arabok - összességében a Föld lakosságának felét teszik ki. Az európai, az amerikai, a latin-amerikai kreol is csak jóval az ázsiai fajták után következik, s akkor itt arról vitatkozunk, hogy az olasz vagy a francia világnyelvnek tekinthető-e még. Mi, fehér civilizáltak talán még azt is megengedjük magunknak (esetleg a kereszténység nevében), hogy adattárat készítünk az általunk normálisnak vélt emberek ujjlenyomatáról, megkülönböztetve őket a más fajták gondolkodásától, s esetleg kézvonalától. Az iszlám tűzzel-vassal terjeszt - tanultuk valaha, vagy csak hallottuk, de bennünk maradt. S közben extra ecclesiam nulla salus - egyedül miénk az üdvözítő igazság - hallottuk a katolikusoktól majd kétezer évig (pedig az én vallásom, s mégis).- Ej, ej - mondja arab doktor barátom, Salti -, hát a ti Messiásotok (ti. Jézus) nem azt mondja-e, hogy „nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot”? Valóban, s a tényekkel nehéz vitatkozni. De hát kell-e nekem érteni a falu arab orvosát, motivációs hátterét, naponta ötször imádkozó gépészmérnök feleségét, aki ugyan már nem hord csadort, viszont annyi szerepe sincs otthon, mint nálunk egy házvezetőnőnek? Vajon nem ő jött-e ide húsz évvel ezelőtt, s maradt itt, mert szépnek és jónak találta ezt az országot, amelyet én a bennszülött jogán nem is találok annyira szépnek és jónak? Kinek a mértékadó normái számítanak most, kinek kell kit tolerálni? S miért legyek én türelmes azzal, aki maga türelmetlen, agresszív, s a világot iszlamizálni szeretné? Mit szeretné, akármilyen áron akarja! De tényleg így van-e? Vajon itt csupán civilizációk harcáról van-e szó? S nekünk magyaroknak, mint megint hü szövetségeseknek egyáltalán mennyire van közünk az egészhez? Mennyire vagyunk már globalizálva? Millió-egy kérdés, s aligha válaszolható meg mind. Mert vélemények más-más szemszögből mutatják az igazságot, s ugyan ki döntheti el, hogy valójában mi is az igazság? Mi, kutyahitű keresztények (keresztyének) vajon valóban a vallás oldaláról figyeljük csak az egészet, vagy itt inkább egy egészen másivarú „fehérkultúra” tiltakozik csak a más vélt-valós igazságaival szemben?! Egymásra mutogatásunk, egymásra kent türelmetlenségünk, az agyondemokratizált korban a megértés hiánya vezethetett oda, ahová most elértünk, ahová a dolgok talán törvényszerűen vezettek. Valljuk be, a vallások versengésében több az erő, a demonstráció, mint a szellem. Az ősi rögeszméktől való szabadulás nehezebb, mint hittük volna. A vallásoknak az igazság Új Hevesi Napló 75
