Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: A csalfa múzsa
Simon Weil meghódítandó terrénum. Világképem kialakításában költők és írók mellett ők működtek közre hatékonyan. És az evangélisták. Alapvetően, képesítésed szerint műszaki ember is vagy. Ez talán ritka egy lírikusnál, s a humán beállítottságú embereknél egzotikum is. Életedet mennyiben befolyásolják a reál dolgok? Egyáltalán érdeklődsz-e a fizika, a kémia, a műszaki tudományok iránt? Végzettségem szerint valóban műszaki ember vagyok, de alapvetően aligha. Nincs műszaki érzékem, sem affinitásom e tudomány iránt, ilyen jellegű iskolába kényszer sodort és nem elhivatottság. Éveken keresztül műszaki ellenőrként kerestem a kenyeremet, igyekeztem tisztességgel helytállni. Hogy nagy élvezettel végeztem volna a munkámat, azt nem mondhatom, de azt igen, hogy soha kifogás nem merült fel avval kapcsolatban. Emlékszem, gyerekkoromban is, ha találtunk valami szerkentyűt, ha rábukkantunk egy traktorra, a többiek egyből be akarták indítani, szét- és össze akarták szerelni, engem viszont hidegen hagyott. Most is érdeklődés, izgalom nélkül tudom nézni a márkás autócsodákat is. Nem vágyom rájuk. Amúgy a világból minden érdekel, leginkább természetesen az irodalom és a művészetek, az élővilág, a tudományok, közte a fizika és a kémia is. Gyerekkoromban Guszti barátommal felfedeztük például a ragasztó - csiriz - csodálatos tulajdonságát, bekentük például a hokedli ülőkéjét, mielőtt nagyapó ráült volna, de össze tudtuk ragasztani vele a nagymama bibliáját is. Felfedeztük a gőz erejét, gyógyszeres üvegcsébe vizet öntöttünk, gyertya lángjánál fölmelegítettük, így löktük ki belőle a gumidugót, lelőttük a rossz embereket, de leginkább nyafogó húgainkat. Nyolcadikban egy tizennyolc éves, szép tanító néni tanította a fizikát és a kémiát. Szerintem nemcsak én, de a többi fiú is szerelmes volt a fizikába és a kémiába. Ha csak egyetlen embert lehetne megnevezni, aki rád a legnagyobb hatást tette, kinek a nevét említenéd? S miért éppen őt? Hasonló kérdésre már próbáltam válaszolni, éspedig, hogy melyik volna az az egyetlen könyv, amelyet magammal vinnék egy lakatlan szigetre? Azt mondtam akkor, a Bibliát, most is azt mondanám, tudván persze, hogy hiányozna Dosztojevszkij, Weöres, Arany, Eliot, Rilke és Pilinszky, és még sokan mások. Az összes többi könyvet pótolni tudó könyv nem létezik, mint ahogyan a többi embert maradéktalanul pótoló ember sem. Leginkább édesanyánk az az egy ember, talán a szerelmesünk is, de az az igazság, hogy mindig szükségünk van másokra is. Ezért én most egyből két személyt említek, édesanyámat és édesapámat, mert én ők vagyok. Édesanyám érzékenysége, édesapám egyszerűsége, puritánsága, keménysége, ambivalens lény, tűz és víz, aki elei minden jellegadó tulajdonságát igyekezett öntudatlanul megőrizni. Emberi példaképem édesapám, olyan tiszta, egyszerű, másokért élni tudó ember szeretnék lenni, mint ő. írói példaképeim nincsenek, mert én másféle szeretnék lenni, mint kedves íróim és költőim; mint költő, kizárólag Fecske Csaba, egyedi és összetéveszthetetlen, mondjuk, az ő szintjükön. Gyökereimet igen mélyre eresztve magasra szeretnék nőni. 66 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
