Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: A csalfa múzsa

A politika persze mindig beleszólt az életembe, befolyásolta a sorsomat. A politika undorító csiganyála mindent összeken minálunk.

Édesapám csendőr volt a Horthy-rendszerben; amikor az iskolában erről a korszakról tanultunk, bűntudatom volt, szégyenkeztem a kakastoll miatt, ugyanakkor már gyerekként is érzékeltem az ellentmondást a tanultak és a tapasztaltak között. Édesapám szigorú erkölcsű, értelmes és dolgos ember volt, sehogy se fért a fejembe, hogy ő egy üldözendő alak, olyan elem, amelyet a társadalomnak ki kell vetnie magából. Még a hatvanas évek végén, a katonaságnál is azt vetették a szememre, örüljek, hogy katona lehetek, szolgálhatom a hazámat ilyen múlttal. Tehát felelőssé tettek édesapám múltjáért, mintha én tehettem volna róla, hogyan kereste meg a kenyerét, mi módon akarta biztosítani családja jövőjét. Szegényparaszt család sarjaként, gyerekként sejtettem, itt valami nincs rendjén a kréta körül. Később nemcsak sejtettem, tudtam is, hogy az, amiben élek, hazug és alapjaiban romlott rendszer. Az ellenállásom abban merült ki, hogy a szemembe hazudó Népszabadságot dühömben darabokra téptem. Nem gyávaságból nem voltam ellenzéki, hiszen nekem nem volt veszítenivalóm, csak nem hittem abban, amiben sokan mások, barátaim közül is többen igen, hogy a rendszer megváltoztatható. A Kelet Irodalmi Társaság, amelynek én is tagja voltam, tulajdonképpen a helyi ellenállási mozgalom melegágya volt. Furmann Imre, Hajdú Gábor, Répássy Tamás szintén tagja volt a Keletnek, ők lettek aztán a helyi MDF prominensei, Furmann az országos vezetésbe is bejutott. Az MDF-ről először mégis Papp Lajostól, a Napjaink kommunista főszerkesztőjétől halottam. Amikor arról érdeklődött, tagja vagyok-e a Demokrata Fórumnak, csak bámultam rá, mint borjú az új kapura. Lajos azt hitte, hogy konspirációs okok miatt csak tettetem magam, adom az ártatlant. Zokon is esett, hogy barátaim mindent eltitkoltak előlem, bántott, hogy nem tiszteltek meg a bizalmukkal, bár lehet, hogy akkor sem tartok velük. Kétségtelen, egy időben szimpatizáltam az MDF-fel, de aztán csalódtam bennük. A kérdésre pedig, hogy miért nem avattak be, az volt a válasz, hogy ismervén apolitikus beállítottságomat, meg akartak kímélni a fölösleges zaklatásoktól. Én tehát a szabadság eljöttének kissé eufórikus hangulatában sem avatkoztam a politikába. Politikus ismerőseim, barátaim mindig is voltak, attól, hogy nézeteik sokban különböznek az enyéimtől, még megérthetjük egymást, ha egy nyelvet beszélünk. Nemcsak a saját sorsom érdekel, hanem az országé és a világé is, érdekelnek a közügyek. De a közélet, úgy, mint cselekvési lehetőség, sohasem érdekelt, a szépség és a szeretet prófétája szeretnék lenni, azért írom a verseimet, amelyek kivetik magukból a politikumot és a közéletiséget. Az én kompetenciám ott véget ér, ahol a szó nem esztétikai és etikai értelemben funkcionál.

A történelem érdekel, foglalkoztatnak a nagy történelmi összefüggések. Úgy gondolom, most egy igen meghatározó történelmi korszak részesei vagyunk. Egy civilizációs válságnak, amit paradigmaváltásnak is szoktak nevezni. Alapvető változások történnek, nagy és rendkivüli változások, amelyek váratlanul, de nem előzmények nélkül és sokkoló módon jelennek meg geopolitikai és ideológiai vonatkoztatási rendszerünkben, valamint tudásunknak a kort és a világot értelmező rendszerében. Változik az erkölcs, a kultúra, a tudomány, az ipar. Olyan mélyreható a változás, amilyen egy-kettő, ha volt civilizációnk történetében. A totális módon megjelenő változás néhány konkrét és szimbolikus eseményben jut kifejezésre (Csernobil, a Szovjetunió széthullása, öböl-háború, a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrorcselekmény). Ezek az események ennek a posztmodem komák a toposzai. Egy költőt természetszerűleg érdekel a filozófia. Kamaszkoromban tanulmányoztam a filozófia történetét, és kedvenceim is voltak: Schopenhauer és Hegel. Keveset értettem meg belőlük, de azért adtak némi muníciót költészetemhez. Jelenleg Heidegger, Kirkegaard és Nietzsche szól hozzám. Wittgenstein és

Új Hevesi Napló

65