Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Beszélni élmény
Milyen királyságot tudunk mi adni a fentebb emlegetett rémteli erdő győztes vándorainak? Valóban fontos az, hogy lássák a szavak lelkét? Mire mennek azzal, ha a közelünkben érzik, hogy élmény beszélni, de bizonyos versenyeken a zsűri némely tagja „bunkofónon” repül ki az űrbe? Ha közöny fagya merevül az arcokon? Fájdalom volt, amit mondtam, de még nagyobb kín az, hogy igazi történetről van szó. A közöny jéghegye megfosztja attól az embert, hogy beszéde élmény is lehet. Olaszországban negyven évvel ezelőtt voltak olyan állások, amelyeket bizonyos végzettség mellett úgy lehetett betölteni, hogy a véső döntés a pályázó anyanyelvi szintjétől függött. Nálunk ez miért lehetetlen? Épp a mostoha körülmények miatt fontos azért küzdenünk, hogy érezzék a tanítványaink azt, hogy a nyelvi megvalósulás élmény, hiszen egyéniségük lesz gazdagabb általa, látásuk, gondolkodásuk, és az valamilyen módon érezteti majd hatását, ha nem közvetlenül, akkor közvetett módon. Nem elég a hiba-sivatagok homokszemeit számolni, a pokoli malmok zúgását hallgatni. Nem elég az, ha óriási irodalmi alkotások csodáját szeretnénk viszonthallani a mai emberektől. Az egyik a kárhozat, a másik a paradicsomi boldogság. Életünk a kettő között van, de látni kell itt is, ebben a való világban is a magasba vivő szárnyakat. Vannak ilyenek is jócskán. Én sosem felejtem el azt a beszélgetést, melyet vonaton hallottam. Egy parasztasszony mondta el rég látott társának fia tragédiáját. A bajt egy Vörös Rébék-szerű rontásos gonosz lény okozta. Az újabb baj elhárításakor mondta az elbeszélő édesanya a következő mondatot: „Elég nekünk egy sütésből egy kenyér.” Hirtelen úgy éreztem, hogy Arany János is azon a vonaton utazik. Egy másik esetben is vele találkoztam. Az álló vonat a hibás, a túl gyors indítás miatt nagyot lódult, kapaszkodni kellett - sokan álltunk, mert a tilos jelzés miatt nagy állomás előtt volt, tehát sokan akartunk leszállni. Káromkodás- röffenésre számítottam, de az imént említett asszony szellemi rokona így szólt: „Úgy jártunk, mint a kisliba, mikor legel”. Ugyanezeken a vágányokon robogott egy másik esetben a vonat, amikor a váltók miatt erősen rázkódtunk. A kalauz így magyarázta a jelenséget: „Most megyünk a szántásokon.” Nyelvünk ilyen élményragyogásai süket fülekre találnak, csak a hibákat érdemes felírni? Az idegen szavak fetisi- zálását, már túl röviden megemlítettem. Fura vita zajlott körülötte, és engem mélységesen elkeserített az, hogy bizonyos nyelvészek is lándzsát törtek mellettük. Nem tudom elhinni, hogy az eredeti 60 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
