Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Beszélni élmény
jutottak, honnan tudták, hogy nem a bozótos altalajában van a jövőjük, miért igyekeztek a fénylő tisztásokra? Ám nem csalódtak-e, ha ott is ellentétes hatások érték őket? Bizony az idő és a tér fénytisztásain sok eltérő adat van a nyelvről, az általa nyújtott élményről. Hiszen a szó tett nélkül a lélek csalárdságát jelenti: „Mondani könnyű, megtenni nehéz” - mondja a perzsa. „Hallom a malom mormogását, nem látom a lisztet” - hirdeti az arab akkor, ha a szó és a tett között ellentmondás van. Viszont joggal hallhatja az ember, hogy beszélni nehéz, hiszen a tökéletes nyelvi megvalósuláshoz sok mindennel tisztában kell lenni. A drasztikum, a nyelvi igénytelenség, a hiba-mocsár szörnyeivel nézett már farkasszemet az az ifjú vándor, aki még mindig érzi a megszólalás örömét. Eljön hozzánk és várja, hogy továbbvezessük ezen a gyönyörű úton. Sok mód van a segítségre. A megszólalás görcseit hozhatják a tantárgyak. A szinte csak magyar szavakat használó diák épp a felsőfokú tanulmányok során találkozik leginkább olyan szövegekkel, amelyek nem a mély gondolkodás, hanem a szerző gyér anyanyelvi ismerete vagy furcsa nyelvi divatja miatt idegen a számára. Mit tehet a tanár? Ápolja és ne pusztítsa a kertet. Őrizze meg a beszédet, amelynek az volt a lényege, hogy bármiről lehetett szólni, csak élmény legyen. Ha nem ismertem volna a körülményeket, ötös-zuhatagtól lehetett volna tartanom, de bizony aránytalanul kevesen éltek a nagy lehetőséggel. Meglepetés így is ért. Nem egy esetben ilyenkor fedeztem fel egy-egy tanítványom igazi nyelvi képességeit. Az egyik ilyen esetben egy közepesnek minősített gimnazista lány beszélt egy korareggeli élményéről. Beszédének a szerkezete is nagyon eredeti, izgalmas volt. Arról értesültünk, hogy valahova, jóval a tanítás előtt elindult, mert valamilyen titokra volt kíváncsi. Mivel harsány lányka volt, erkölcsileg nem sok jót lehetett róla feltételezni, biztosra lehetett venni, hogy valami találkáról beszél majd elég kendőzetlenül. Oly őszinte volt a beszéd, annyira átélte a lány a még friss élményt, hogy kitalált történetről eleve nem lehetett szó. A lány elért a titokzatos helyre. Az egy elhagyatott temető kapuja volt. Betért a régi halottak birodalmába, és az élet és a halál meg a napi feladat kapcsán oly gondolatok tárultak elém, hogy én ekkor tanultam meg, hogy miben segíthetem igazán ennek a tanítványomnak a szellemi fejlődését. Ő nem úgy jött hozzám, hogy bármi is kiderült volna abból, ismeri a szavak lelkét; ez ekkor derült ki, és én úgy éreztem, hogy ez a feladatom: a beszéd élményében kell részesítenem mindazokat, akikért tanárként felelek. Ahány ember, annyi lehetőség. Egy nyelvtanból elégséges tanítványomról kiderült, hogy magánúton olaszt tanul. így kaptam meg tőle azt a kulcsot, mellyel a magyar nyelvtan elvarázsolt várát felnyithattam a számára. Beszéd és írás összefügg. Rövid fejtegetésben a két terület kölcsönhatásáról nem szólhatok. Annyit viszont meg kell jegyeznem, hogy volt olyan osztály, amelynek minden tagja naplót írt. Néha lehetett felolvasni belőle, de az inkább a titkok tára lett. A szülők se nyúltak hozzá, és sok évvel az érettségi után, találkozókon is arról értesültem, hogy ezek a naplók a múlt, a személyiség, az önismeret boldog pillérei. Jó a nyelvi hibákra figyelni, gyomlálnunk kell őket, de ha csak ezt tesszük, akkor olyan rendőrök vagyunk, akik csak a bűnözővel foglalkoznak, olyan ügyvédek, akik azon tűnődnek, hogy mit kezdjenek olyanokkal, akikre a legsúlyosabb büntetést kellene kiszabni. Érvényesüljön-e a törvény, hogy jó-e a paragrafus görbületében az emberi gerincet is meghajlítani. Vannak társadalmak, amelyek sokat foglalkoznak a bűnözőkkel, csak épp a becsületes emberekről feledkeznek el. Új Hevesi Napló 59
