Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Barcs János: Dankasirályok
- Azt hiszem, az egyetlen közös fényképünket is magával vitte a bestia! - Aztán az éjjeliszekrényhez lépett és onnan egy fényképet tett el a belső zsebébe. - Ezt, úgy látszik, itthon feledte - mondta, de csak úgy befelé magának. Ezen a kis fényképen mind a négyen rajta vagyunk - nyugtatta magát. Szinte lehasalva osont a szobafalak mellett, s minden ablakot erősen lefüggönyözött és sorra kulcsra zárta az ajtókat, s a sötétítő palettákat is behajtotta. Halkan lefeküdt Palika mellé a rekamiéra. Dél körül ébredtek. A gyerek értetlenül nézett az apjára. Sírva mondta:- Édesapa, éhes vagyok... A hosszú megrázkódtatások után a lágerben pihentek meg először a menekültek. Krasznainé, született Borbás Veronika ezt az éjszakát már a szeretője mellett töltötte a poloskával teli lágeri fekhelyen. Krisztina, a nyolcéves kislány Palikát kereste, amikor fölébredt. Hangosan sírni kezdett. Lupták Lóránt karbolinnal töltött koszos dobozkákat rakott a vaságyak lába alá, arra gondolva, így nem mászik föl az ágyra az a kellemetlen féreg...- Szabadok vagyunk végre mindketten, Lórikám! - mondta az asszony. A láger ablakánál álltak, nézték a barakkok közötti végtelen nyüzsgést, közben ismerősöket keresett a tekintetük.- Azok - mondta a férfi, miközben egy hosszú hajú, szőke nő után nézett epekedve, aki az ablakuk alatt lépett el az imént, s rá is kacsintott a felnéző nőre.- Rég volt az, amikor fölszedtem ezt a lengyel nőt még Pesten - gondolta a férfi, és ellépett Veronika mellől. Az ajtónál megállt, visszaszólt.- Kicsit kimegyek, Veronika. Veronika egyre jobban érezte magát új, külföldi környezetében, s egyre többször gondolt arra, hogy jól cselekedett, amikor elhagyta Krasznai Sebestyént. Azonban sokszor az elhagyott otthonára, gyerekére, de a férjére is gondolt. Az is fölmerült előtte, hogy az áhítozott nyugati kultúrából innen keveset fog meglátni. A tábort, ezt a helyet nyomortanyának érezte, s egyre jobban rájött arra, hogy nagyon is magára maradt. A kislány sokat sírdogált a testvére és az édesapja után. Arca földagadt a sok poloskacsípés után. Keveset tudott aludni. Lekuporodott a sarokba és órákon át bömbölve sírt...- Csönd! Elég legyen már a nyavalygásból! - kiáltott rá az anyja, és ilyenkor megfenyegette a jobb mutatóujjával a kislányt.- Menjünk haza, anyu! - kérlelte egyre többször anyját a kislány, de Veronika oda se hederített a hallottakra.- Fogd már be a szád, Krisztina! Mi nem mehetünk! Majdcsak lesz velünk mielőbb valami - mondta az anyja a kislánynak, aki közben abbahagyta a sírást. Krasznai Sebestyénné született Borbás Veronika sem hitte már az egykor oly kecsegtető nyugati jólétet. Lupták Lóránt egyik este nem tért vissza az asszonyhoz a barakkba, s most már Veronika asszony egyre jobban siratta mindkét férfit. Néhány nap eltelte után azonban hirtelen ismét nyugodtnak látszott az asszony arca. Új partnert talált magának a menekülttáborban. Egy fiatal francia férfinél kötött ki. Léon hamarosan megígérte neki, hogy magával viszi nemsokára őket Párizsba. Veronika asszony mindenbe belenyugodott, beletörődött. Néhány nap múlva egyik lágeri ismerősétől hallotta 48 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
