Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Barcs János: Dankasirályok
ez a fehérnép ennyi hülyeséget a fejébe venni?! - Aztán hirtelen az jutott eszébe, hogy Lupták úr milyen otthonosan mozgott itt a lakásban. Erre gondolt éppen, amikor dübörgő tankok fordultak be az utcasarkon, és köröskörül benzines palackok repültek ki a kapualjakból, majd a közeli térről feldörögtek az ágyúk, a géppuskák... Erősen hajnalodon már, amikor a kapu alatt az asszony rákiáltott a férjére:- Gyere! Siess már, te mamlasz! Miattad senki sem akar lemaradni a kocsiról! Krasznai Sebestyén ekkor hirtelen megállt a bolthajtásos nagykapu alatt. Dacosan fölszegte a fejét. Karon ragadta a kis Pétert és elindultak visszafelé a lépcsőházban. A fordulóból kiáltotta vissza a kocsiban ülők felé:- Mi nem megyünk! Itthon maradunk a fiammal ezen a földön! Igen, a gyerekemmel, az én kisfiámmal. A teherautón ülők közül többen csak legyintettek a kanyarban eltűnők után. A teherautó elindult. A csukott teherkocsiban az asszonyt Lupták maga mellé ültette a lánnyal együtt. Krasznai Sebestyén nem is nézett már ki az utcára, az induló gépkocsi felé:- Menjetek csak, menjetek, még eszetekbe jut ez az utca...- Apával maradok! Nem akarok most autózni, fázom! Krasznai még hallotta az egykori Mateosz-sofőr hangját, ahogy kiáltotta:- Ne gatyázzanak már, nyomás előre! — kiáltotta, és rálépett a gázra.- Akinek nem kell a szabadság, az pusztuljon itt! - kiáltotta az asszony, de ez a mondat már nem érkezett el a férjéig. Krasznai Sebestyén távoli harangbongást hallott, s menten magában mondogatva ült le a szoba sarkában egy fotelba. „Halljátok? / Már megint harangoznak. / A lélekharangok össze-vissza bongnak. / Figyeljetek?! / Valami átszállt a légen, / Nem segít már semmi a békességen! / Sírnak a kertek, a virágok árvák: - / S a Duna-parti fák most a haláltáncuk járják.” S mintha nem is ő lenne, Krasznai Sebestyén, csak ült ott összeroskadtan, egyre ismételgetve az előbbi sorokat... Az autó egyenletesen robogott nyugat felé. Krasznainé asszony bele-beleszólt a nagy csöndbe:- Jellemtelen hülye! — kiáltotta az asszony vissza az elmaradó város felé, de erre már a sofőr se figyelt oda. Lupták Lóránt közben kiköpött a teherkocsi ablakán át, egy nagy bélyegnyit az egyik elhagyott falun kívül, és ismét erősen rálépett a gázra. A csukott teherkocsi morogva húzott el az erősen megrongyosodott házak közül a vércsatakos utcákon át, és hamar kigurult a külvárosi házak közül... Krasznai Sebestyén elővette a zsebéből és gyorsan visszadugta a fényes nikkelezett lakáskulcsot a zárba, és megnyugodva fölsóhajtott: ..Maradtunk!” Úgy érezte, hogy tonnákat rakott le a válláról és hagyott odakint a kapu alatt, az elrobogó teherkocsi mögött. Megint visszaült a rekamiéra a gyerek lefektetése után. Fülében még ott zsongott a visszaérkezéskor hallott diópántok kenetlen sírása. Megint betakargatta a gyereket, s ő a térde közé hajtva a fejét, lassan elaludt. Arra sem ébredt föl, hogy kint heves puskaropogás, géppuskatüz kezdődött nem messze, és az ő házuk padlásán is űzik, hajszolják egymást az emberek, ismerősök, ismeretlenek. Új Hevesi Napló 47
