Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Domokos Sándor: Koszovó II.
ZADICS: Zene füleimnek, mikor ellenségeim egymás torkának esnek. De van egy ajánlatom, mely mindkét fél számára elfogadható lehet. BASA: (Egyszerre felvillanyozva) Milyen ajánlat? ZADICS: A Grashanitsai kincsek ellenében kiválthatják magukat a csapdából. BASA: Halljam az ajánlatát! ZADICS: Ha elengednek, én ismerem a páncélos egység parancsnokát, és a kincsek fejében kieszközlök maguknak hat óra fegyverszünetet. Biztosítékul a kincseket csak a második felszálláskor dobják le a gépből. De eszükbe ne jusson meglógni, mert több bazuka lesz magukra irányítva, és ha ki akarnának játszani, akkor az embereikkel együtt pusztulnak el! POLSON: Ez egy trükk, Basa. Ha szabadon engedjük, ránkuszítja a tankosokat azzal, hogy mi raboltuk el a nemzeti kincsüket. A feldühödött szerbek aztán darabokra szednek bennünket... BASA: Én nem látom bolondságnak az ajánlatát. Mégis meg kell próbálni! Sok emberem életébe kerülhet a páncélosok elleni harc. Ha elengedem, százados... (Ekkor felkattog a Katona géppisztolya, és Zadics több lövéssel mellében összeesik). POLSON: (Kicsavarjaa géppisztolyt a Katona kezéből) Mire volt ez jó? BASA: Őrült, mi ütött beléd? Kiverted a kezünkből a legjobb ütőkártyát! KATONA: (Félig sírva, félig hisztérikusan nevetve) Torkig vagyok már az albánokkal! Az egész világ csak őket ajnározza. Szegény albánok így, szegény albánok úgy. Mintha csak ők lennének egyedül a szerbek áldozatai. Hát velünk, magyarokkal mi van? Ez a vadállat tudta már az igazi arcomat. Ha kiszabadul, velem mi lesz? De ki törődik velünk? Valóban a NATO sem a koszovóiakkal törődik, hanem felismerte a jó alkalmat, hogy megvetheti a lábát ebben az oroszbarát térségben. Nem emberbaráti szeretetről van itt szó, hanem érdekről. POLSON: Ez tévedés. Az igazság az, hogy nem nézhettük tétlenül az emberirtást! PAP: A vojvodinainak igaza van. A Balkán ütközőpontja az Európáért vívott küzdelemnek. Itt ütköznek az ellentétes erővonalak. Itt a nyugati latin kultúra szembekerült a keleti ortodox görög-szlávsággal, a délről feltörő Iszlám az egyesült Európa keresztes hadaival. Itt évszázados ellentéttől feszült a légkör. A kereszt szimbóluma alatt kirabolt Bizáncnak éppen olyan fájó a keresztesek emléke, mint az iszlám félholdas zászlók alatt a muszlimok győzelmes előretörése Bécsig, Európa testébe. A „Fekete Madarak síksága” Koszovó. Ez a mező a szerbek, macedónok, bolgárok, görögök, horvátok, montenegróiak, albánok, magyarok alvadt vérétől fekete. Ezért mindegyik a magáénak érzi ezt a földet. A legszomorúbb örökség az, hogy a magyar, horvát, szerb, görög vagy bolgár gyerekből nevelt janicsárság teljes hűséggel harcolt a Próféta zászlaja alatt a saját vértestvérei ellen. Nincs itt a Balkánon egy talpalatnyi föld sem, amit ezek a népek a vér jogán sajátjuknak ne éreznének. És ebbe a darázsfészekbe egyszerre beleavatkozik a NATO, abban a hitben, hogy bombákkal majd elolthatja az évszázados ellentétek parazsát. Micsoda gőg! POLSON: De mit tehettünk volna? Néztük volna tétlenül, hogyan irtanak ki egy népet? Ezt mégsem tehettük! KATONA: Érdekes, ’45-ben nem volt ilyen érzékeny a Nyugat lelkiismerete. Akkor szemrebbenés nélkül tűrte a szerbek etnikai tisztogatását, csak akkor még nem volt neve a gyereknek. POLSON: (Idegesen) Nincs időnk erre a szócséplésre. Basa, hallom, itt a helikopter. Hogy megnyugtassalak, én visszamaradok, amíg a koszovóiak első szállítmányát Új Hevesi Napló 37
