Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Domokos Sándor: Koszovó II.
ZADICS: Miért ne? Mivel különb egy légi kalóz egy templomrablónál?! BASA: (Hahotázva) Ez jó! Maga beszél, százados? Tudja meg, hogy ezt a zsákot a maga egyik emberének holtteste alól kotortam ki. Maguk az elsőszámú hullarablók, akik még a saját templomukat se kímélik. ATKINS: (Egyre fokozódó érdeklődéssel) Más hasonló csecse-becse is van még ebben a zsákban? POLSON: (Nem tudja türtőztetni magát) Atkins hadnagy! Megtiltom, hogy ezzel a rablott kinccsel tovább foglalkozzon! ATKINS: (Fogcsikorgatva) Megtiltom, megparancsolom, utasítom! Az Akadémiát végzett tisztek csak ezt fújják. Persze fogalmuk sincs arról, milyen a nyomor Chicago külvárosában. A kommandóm fele fekete. Nekik nincs más jövőjük, mint a katonaság. lelentkeznek, hogy magáért meg a többi hasonszőrű tiszt urakért kockáztassák a bőrüket. Mit tudja maga, mi az, amikor végre eljön a valódi gazdagság ígérete? POLSON: Maga megőrült! Elment az esze? ATKINS: Csak most jött meg! A parancs szerint az őrnagyot élve vagy halva kell a vonalak mögé szállítanom. Talán az utóbbi megoldás a jobb... (Emelni kezdi a fegyverét Polsonra, de a KLA főnök megelőzi és rálő Atkinsra. Atkins fegyvere elsül, és a golyó Poison vállát súrolja. Atkins géppisztolyát Poison, a zsákmányokat Katona kapja.) POLSON: (Értetlenül néz a KLA főnökre) Ezt miért tette? Mire volt ez jó? BASA: Maga úgynevezett úriember. Maga nem ismeri föl azt a szikrát, ami a gyilkosság első jele. De én, aki kalandor vagyok magam is, felismertem a jelet. Az embereim „Basa” néven ismernek. Csempész voltam, és sokszor olasz maffiásokkal is volt dolgom. Ha én nem lőttem előbb, engem lőttek le. A maga alhadnagya mindenáron meg akarta kaparintani a kincset. Se maga, sem én nem állhattunk az útjába. POLSON: Ez a fejezet lezárult. Most már csak arra összpontosítsuk az erőnket, hogy kikerüljünk az egérfogóból. BASA: Nem lesz könnyű. Azt a jelentést kaptam, hogy a szerbek mozgósították a közelben lévő páncélos egységüket. Magára mint őrnagyra talán jobban hallgat az eligazító. Hívja már a támpontot! (Poison átveszi Atkins telefonját és telefonál.) POLSON: Base-rock, itt Oroszlánfóka beszél. Atkins alhadnagy súlyosan megsebesült. Én, Poison őrnagy vettem át a parancsnokságot. Értse meg, itt olyan koszovóiakról is szó van, akiket nem lehet visszahagyni! BÁZIS: Maga is értse meg, őrnagy, hogy csak egy gép van. A legjobb, amit ajánlhatok, két lépcsős kiürítés. Tudják vagy négy órán keresztül tartani a támpontot? (Mivel a rádió hangosan beszél, mindenki hallja a mondottakat) BASA: Megkönnyítené a dolgunkat, ha küldene pár bazukát a kopterrel. BÁZIS: Azt megtehetem. Máris indítom a madarat. Természetesen az első lépcsőben az amerikai kommandót visszük át Macedóniába, és aztán visszatérünk a koszovói menekültekért. BASA: (Aki maga is hallotta az ajánlatot, feldühödve ordít) Azt már nem! Az árulás lenne a népem ellen. Nem azért szabadítottuk ki őket, hogy esetleg visszakerüljenek a szerbek kezébe. Mi, harcosok kivágjuk magunkat a hegyekbe, de a gyerekeknek és a nőknek kell az első gép. Poison őrnagy tekintse magát túsznak! Amíg a népemet el nem szállítottuk, addig adja át a fegyverét! (Poison szó nélkül engedelmeskedik.) 36 XI. évfolyam 12. szám—2001. december
