Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - M. M.: Amikor a szépség Egerbe látogat
A művészet nagy pillanatai olykor függetlenek a jelenkor minden mizériájától. Mindez bizonyos értelemben önálló, autonóm, és gyakran a visszahúzó erők ellenében is fejlődő, nagy teljesítményekre képes. Nem párthatározatra születik, és mikor ideje lejárt, semmiféle erő nem képes az elmúlástól megóvni. Évente visszatérő esemény Eger közterein a város latin nevét viselő, vagyis Agria néptáncfesztivál, mely minden évben szolgál meglepetésekkel. Maga a fesztivál, ahhoz, hogy komoly nemzetközi eseménnyé és turisztikai látványossággá nője ki magát, kellő anyagi háttérrel nem rendelkezik, holott ez úgy a városnak, mint a megyének és az országnak is egyaránt javára válna. Az idegenforgalmat menedzselő intézményeknek egykor fel kell nőniük arra a szintre, hogy ne az amúgy is jól kereső vendéglátóipari egységeket szponzorálják, hanem épp ellenkezőleg, az ő anyagi forrásaikat is vonják be a fejlesztésekbe, lévén, hogy elsősorban ők profitálnak belőle, a gyors haszonszerzés lehetősége az övéké, az adóforintokban jelentkező haszon mindennek másodlagos vonzata. Igaz, az újgazdag szemlélet ezzel ellentétes („az őt ért szerencse nem véletlen, hanem neki kijár” felfogás uralkodik mindmáig), de a hatalmat gyakorlóknak meg kellene találniuk a módját, hogyan segítsék hozzá a szemléletváltáshoz a vendéglátóipar képviselőit is. A fesztivál minden évben olajozottan működik, és ez Jámbor Ildikó szervezőkészségét, valamint a Megyei Művelődési Központ rutinos gárdáját dicséri. Változatos szereplőgárda érkezik, s csak néhány rendszeresen visszatérő együttes van jelen, mégis megvan a sajátos stílusa, atmoszférája. A soha el nem maradható, kitűnő hangulatteremtő készségükről, örök vidámságukról ismert dél-európai együttesek mellett minden évben érkeznek testvérvárosainkból is csoportok, de emellett - szerencsére - jelentős számban képviseltetik magukat magyar együttesek is. És ez nem lényegtelen abban a világban, mely mindig fölénk rendelte a külföldit, a másat, és - valljuk meg - ennek hatására sokan keresik az egzotikumot, a különlegeset, a nem-magyart. Az idén a pálmát mégis egy magyar együttes vitte el, remek felkészültségével, vidám előadásmódjával, változatos repertoárjával. Ez az együttes a Székelyföldről érkezett Egerbe, és nemcsak a szépségnek, a művészetnek egy olyan jelenségével ajándékozta meg az egrieket, mint amit táncaik jelentettek, hanem arra késztettek bennünket, gondolkodjunk el azon, mekkora értékek lappanganak még mindig ismeretlenül a történelmi Magyarországnak azon az archaikus tájain, ahonnan ezek a táncosok érkeztek. A Csíkszeredái Hargita Nemzeti Székely Népi együttes tagjai még beszélnek egy olyan nyelvet, mely az anyaországban már szinte kiveszett, vagy csak szórványokban ismeretes. A táncnak, a testbeszédnek azt az ősi nyelvét, amely miatt a művészetnek ezen ága közérthető, nemzetközi, és nyelvtudás nélkül is bármely nyelvre lefordítható. A gesztusok, a mozdulatok, a lépések, egymás ugratása és kollektív bolondozás, mókázás, mely annyira hiánycikk a mai kor Magyarországán, most újra életközeibe jött, és összeismertetett bennünket azzal a mélységesen emberi kifejezéskinccsel, mely mindnyájunk mindennapi igénye, legfeljebb ez nem mindenkiben tudatosul. A mosolyuk nem amerikai mümosoly, hanem szívből jövő és őszinte. Felkészültségük pedig olyan szintű, hogy bármely hazai és külföldi színpadon megállnák a helyüket. Repertoárjuk nemcsak magyar táncokat tartalmaz, hanem más, Erdélyben élő nemzetiségek táncait is kitűnően ismerik és járják. Az egri Dobó téri (még mindig felületkezeletlen!) színpadon egyik legnagyobb sikerüket cigánytánc összeállításukkal aratták. Mozgáskultúrájában is autentikusnak ható, kedves, vidám előadásuk megnevettette az egrieket. Többen azt firtatták, vajon eredeti cigány népi 106 XI. évfolyam 11. szám—2001. november
