Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: Kallós Zoltán
lassú táncot járt, hogy alig mozgatta a lábát. Ez valószínűleg a mezőségi lassú akasztós vagy a nemzetségek tánca lehetett. Az, hogy a táncházmozgalom beindulásakor a székit vették mintául, az annak köszönhető, hogy itt maradt meg legteljesebb formájában a táncrend vagy ebben is van véletlenszerűség? Máshol is megmaradt a környéken a táncház, ugyanolyan rend szerint szervezték, mint Széken. Csak Szék volt az a falu, ahol sokan megfordultak, Lajtha is ott kezdte a mezőségi gyűjtést, s ez került be a köztudatba. De Lajtha Széken kívül csak Szépkenyerűszentmártonban járt, s az már egy kicsit más, mint a falvak errefelé; Magyarkeszűn, Visán, Magyarszováton, Magyarpalatkán stb. kicsit más a zenélési mód, mint Széken. Többnyire azt lehet erről olvasni, hogy azért indult Székről, mert ott élt legtovább a teljes formájában a táncrend. Széken megmaradt a maga egyszerűségében! A csárdás, a sűrű csárdás, a lassú csárdás, a lassú, és a legényes táncok. Egy régies táncrend alakult ki, amelynek a végére került aztán később a polka. Az is szerepet játszhatott a sikeres elterjesztésében, hogy jól tanítható? Könnyen tanítható, nem olyan komplikált, mint a mezőségi, vagy a marosszéki, vagy a kalotaszegi. Nekem olyan furcsa, hogy végül is Szék is a Mezőségen van, mégis külön beszélünk székiről és mezőségiről. Hát, a zene alapjában ugyanaz, csak a tánc különbözik. Azt is mondhatnánk, hogy a széki megrekedt egy szinten. Van-e valamilyen hatása annak, hogy a falusiak látják, hogy a világ minden tájáról jönnek ide tanulni a táncaikat, zenéjüket? Serkenti-e ez őket jobban arra, hogy becsüljék a saját kultúrájukat? Erre Magyarországon is, meg itt is van sok példa. Kalotaszentkirályon teljesen visszatanulták a táncaikat a tánctábor hatására. Csak mindenütt szükség van egy vezéregyéniségre, aki szorgalmazza az ügyet. Vagy tanügyi vonalon, vagy a fiatalság körében. Arra is van példa, hogy az egyház részéről. És a csángóknál? Már egy korábbi írásomban is azon tűnődtem, hogy ha azok a gyimesi és moldvai csángók, akik Budapesten a csángó bálokon látták, hogy mennyi pesti fiatal járja lelkesen a táncaikat, ha hazamennek, s ezt elmesélik, vajon annak van-e valami hatása a saját fiataljaikra? Nem is lehet. Nem olyan a vezetőség. Errefelé viszont más a reakció azokban a falvakban, ahol ezek a táborok vannak. Az emberek azt is látják, hogy nem csak táncról, zenéről van szó, hanem ez egy olyan szórakozási forma, ami megkövetel egy bizonyos tartást, viselkedést. Az erdélyi népzenét különböző hatások érték az évszázadok során, különböző kultúrák találkozási helye volt ez a föld. Különleges gazdagsága, szépsége vajon épp ezeknek a kölcsönhatásoknak az eredménye? Igen, ennek köszönheti, hiszen az ember hajlik arra, hogy azt vegye át a másiktól, ami szép annak művészetében. De a hatásokat helyileg feldolgozták. A barokk és a reneszánsz is át lett gyúrva. Vegyük csak a habán kerámia példáját. Abból fejlődött ki az a szép, erőteljes, erdélyi magyar kerámia. Tulajdonképpen ugyanazok a motívumok továbbélnek, a habánok rég eltűntek, de az a fajta stílus továbbfejlődött. Ha már a tárgyi népművészetre terelődött a szó, tudom, hogy gyermekkora óta az álma volt egy ilyen múzeum létrehozása, évtizedeken át gyűjtötte a népművészet tárgyi 102 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
