Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: Kallós Zoltán
emlékeit. Tudom, hogy csak egy része van kiállítva a válaszúd kúria termeiben, de már az is hihetetlen gazdag anyagot mutat. Egy rövid látogatás során nem is lehet befogadni az ott látottakat. Jó lenne, ha könyv formájában is magával vihetné a látogató az emlékeket. Egyáltalán, történik valamilyen feldolgozása, katalogizálása a gyűjtemény tárgyainak? Ezzel én már nem foglalkozom, majd a néprajzosok feladata lesz. Remélem egyszer sor kerül rá, van is ilyen irányú érdeklődés, de most még nem tartom időszerűnek. Jó lenne egy könyvet is kiadni, de az is pénzkérdés. Egy ilyen gyűjtés nem lehet öncélú, se tárgyi, se szellemi vonatkozásban. Akkor nem ér semmit! Úgy láttam a múzeumban, hogy nem csak magyar anyagot gyűjt! Van román anyag is, szász is. Ami szép, az szép. Akár román, akár magyar, akár szász! A lemezkiadás terén mintha jobban haladna az előző évtizedek alatt összegyűjtött értékek közreadása. A Kallós Archívum sorozatban már eddig is sok kazetta és néhány CD is megjelent. Pedig az csak egy kis hányada az egésznek! A lemezeket tudtommal a Fonó Records adja ki. Van valami előre elhatározott rendje a kiadásoknak? Én választom ki, hogy melyik legyen a következő lemezen megjelenő anyag. Különösen azokat részesítem előnyben, akiktől nincs másnak anyaga, mert elhaltak a zenészek. Ami a mai táncházi zenészeket illeti, ők viszont, mintha megcsappantak volna Erdélyben. Nekem kicsit furcsa, hogy az udvarhelyi együttesnek a Vajdaságból kell hívni muzsikusokat. Megszakadt egy folytonosság Erdélyben a kilencvenes évekre, mert a zenészeket addig piszkálták, míg elmentek Magyarországra, Svédországba, Németországba. De az együttesek is felelősek, mert nem gondoskodnak utánpótlásról. Bár például Kolozsváron és Csíkszeredában most már vannak jó zenekarok. S most már nem is olyan könnyű áttelepülni Magyarországra táncházi zenésznek, mert ott olyan sok jó együttes van, hogy alig tudjuk számon tartani őket. Egyik jobb, mint a másik! A népzenei iskolákból meg termelődik ki az utánpótlás. A mai táncházi zenekaroknál már természetesnek vesszük, hogy vagy van saját énekesük, vagy az együttes néhány tagja énekel. De az ének és a zene tudtommal csak a táncházmozgalom elindulása után kapcsolódott össze ilyen módon. A még élő falusi prímások között igen nagy ritkaságnak számít, hogy játék közben énekelnek is. Nem mindenki tudja ezt csinálni, ehhez külön adottság kell! Régebben sem volt általánosabb. De az emberek jobban énekeltek tánc közben. Ez a Mezőségen általános volt. Azonkívül a jobb hangúak kiálltak a zenekar elé és ott énekeltek. Zoli bácsi nagyon sok mindennel foglalkozott eddigi munkássága során, s hozott létre maradandót. Ha csak a múzeumában összegyűjtött tárgyakat nézem, már ez az egy is egy életmű lehetne önmagában. De ez csak egy kis szelet a tevékenységéből! így hát azt kérdezném meg utoljára beszélgetésünk végén, hogy mire a legbüszkébb az életművében? Nem is büszkeségnek nevezném, hanem egyfajta elégtételt érzek mindazok után, amin átmentem, hogy most kezdett el kiteljesedni az, amit én megálmodtam. És ez számomra a legnagyobb elégtétel! (Kolozsvár, 2001. augusztus 13.) Új Hevesi Napló 103
