Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - KÖZÉLET - M. Nagy István: A magányról, Sodródunk, de merre?
nyugágyban a vízparton, s közben jóízűeket hörpöl a söröskrigliből. S ha felkel, akkor is csak magának főz. A magány az erősek, a nagyformátumú személyiségek intézménye, vállalásához erő kell, hisz áldozatvállalást is jócskán követel. A gyengék azért nem törekszenek a magányt elérni, mert ők csak csoportban vagy tömegben érzik magukat biztonságban. Igen, a magány nem testi, nem pszichikai, nem társadalmi és nem földrajzi, hanem kifejezetten és kizárólagosan szellemi folyamat és állapot, az egyedi ember szellemi életének egyik legfontosabb intim területe, ahol a világ egy kicsit lecsendesedik, ülepedik, a salak kiválik, tisztulás, lényeglátás, kreativitás és a világ átalakításának magasztos történései mennek végbe. Megbeszélés gyanánt a dolgozat végén végre meg kellene fogalmazni, hogy mi is a magány, de még most sem tudom. Csak azt tudom, hogy jó annak, akit nem bánt a magány! Cj 0'clr4<h,m JcJ de mevwe? Az idő sodrában! Olvashatjuk az Új Hevesi Napló szerkesztőségi cikkének szlogenjét hónapról-hónapra. Hová és merre is sodor bennünket az a fránya idő? Momentán éppen egy új évezredbe, s egyben egy új évszázadba vágtattunk bele. Magunk mögött hagytuk azt a XX. századot, melyet mondtunk az atomkorszaknak, a világháborúk, az űrkutatás, az informatikai forradalom és más jelentős dolgok századának. Az új évszázadból csak néhány hónap telt el, és máris van egy hozzáragadt jelző: a terrorizmus százada. A terrorizmus nem új dolog, mondhatják joggal. Csakhogy a letűnt évszázad terrorizmusa kriminalisztikai és kriminológiai kategória volt. Néhány elszigetelt egyén vagy embercsoport követett el kisebb-nagyobb terrorcselekményt, amit követett a rendőri nyomozás. Csakhogy a szeptember 1 l.-i New York-i terrorista támadás már korántsem egy „sima bűntett”, hanem egy háború kirobbantása volt, melyben rögtön az első ütközetben mintegy hétezer ember halt meg. A háborút azonnal egy tömeggyilkossággal indították. Kik indították, ki ellen és miért? Ez jelenleg nem tudható, ez a terrorháború egyik érthetetlen jellegzetessége, nevezetesen a totális bizonytalanság. Senki sincs biztonságban, a Föld bármely pontján bármikor bekövetkezhet egy terrorcselekmény, ahol ártatlanok százai-ezrei a másodperc tört része alatt „sodródhatnak” a halálba. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy háborúba sodródtunk. Ahol egy ütközetben sok ezer áldozat van, az nem egy helyi konfliktus, és nem holmi piszkálódás, hanem kemény és véres háború. A terrorizmus látszólag olyasféle dolog, mint a partizán- vagy gerillaharc. De mégsem hasonlítanak egymásra, mert a partizánharcban fegyveresek harcoltak egymás ellen, akik megadták egymásnak a védekezés esélyét. Nem mintha a katonaruhába öltözött vagy öltöztetett emberek életének kioltása olyan könnyű kis kaland lenne, de mégis megmutatták magukat, az arcukat. Lehetett tudni, hogy kik vannak a barikád egyik vagy másik oldalán. Ezzel szemben a mai terrorháborús viszonyok között szinte semmit sem lehet tudni, csak azt, hogy negyvenkétezer liter embervér elpárolgott az acélt is megolvasztó tűzben, vagy keveredett össze az épületmaradványok romjaival. A bizonytalan helyzetben azonnal megjelennek az ügyeletes bajkeverők, akik máris igyekeznek a köztudatba elhinteni, hogy itt az iszlám és a nyugati egyház közötti 90 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
