Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Zimányi Árpád: Nyelvművelő babonák II.
Sármányt, Q^ofrácí II. Mint azt korábban már láttuk, nyelvművelő babonáknak nevezik azokat az álszabályokat, amelyek félreértésen, félremagyarázáson, hiányos ismereteken alapulnak. Közülük jó néhány nemzedékről nemzedékre hagyományozódik, és mélyen beivódik a köztudatba. Ez alkalommal két újabb nyelvtani jelenséget vizsgálunk meg: a jövő idő, illetőleg a határozói igenév használatát. Szabad-e használnunk a fog segédigét a jövő idő kifejezésére? Már az iskolában is azt tanítják, hogy a jövő időt e szócska segítségével fejezzük ki: elfogom hozni, elfogod hozni, elfogja hozni stb. Akkor miért vetődik föl ez a kérdés? Azért, mert mégis akadnak olyanok, akik nem kedvelik ezt a szerkezetet, idegenszerűnek vélik, és germanizmusnak bélyegzik. Pedig már több mint ötszáz éves nyelvemlékekben is természetes módon használták. Igaz viszont, hogy nem föltétlenül kell ragaszkodnunk hozzá, hiszen egyszerű jelen idővel is utalhatunk jövőbeli cselekvésre, főleg akkor, ha időhatározó egyértelműsíti a mondatot: Holnap érkezem. - Este tévét nézek. Leggyakrabban a majd határozószóval utalunk a bekövetkező eseményre. Az egyszerűségre törekvő beszélt nyelvben meglehetősen gyakori ez a kifejezési mód. Emellett azonban nyelvtani szempontból teljesen szabályos a segédigés szerkesztés, amellyel jobban kiemeljük, hangsúlyozzuk a jövő időt: Holnap el fogok utazni. — Este tévét fogok nézni. Tűi nagy különbség nincs a kétféle megfogalmazás között, de akinek nem tetszik valamelyik, az ne használja - ám ez egyéni ízlés kérdése, és nem nyelvtani megkötés eredménye. Másik témánk a határozói igenév. Érdemes róla kissé részletesebben szólnunk, ugyanis sok vitát vált ki a létigével való összekapcsolása az ilyen mondatokban: le van írva a szöveg; ki van nyitva az ablak; fel van gyújtva a villany; nincs bebizonyítva ez az állítás; az ügy még nincs tisztázva. Általánosan elterjedt vélekedés szerint idegenszerűség, germanizmus ez a fogalmazásmód. Rádióban, tévében is hallhatjuk, nemcsak riportalanyoktól, de még hivatásos beszélőktől, hogy efféle esetben hozzáfűzik a fenti példákhoz hasonló kijelentésükhöz, hogy “magyartalanul mondva”. Szögezzük le gyorsan: az említettek egyike sem hibás, tehát fölösleges szabadkozni az igy beszélőnek. Nem is germanizmus, hanem nyelvünkben régóta meglévő nyelvtani sajátosság a határozói igenév ilyetén alkalmazása, ám igaz, hogy emlékeztet a német vagy más indoeurópai nyelvek szenvedő szerkezetére. Persze ennél azért bonyolultabb a kérdés, ezért lássuk a részleteket. Az iménti mondatokban közös, hogy - “stílszerűen” fogalmazva — nincs megnevezve a cselekvés végrehajtója. Ez nagyon lényeges feltétel, hiszen valóban magyartalan lenne, ha ott szerepelne: le van írva a szöveg általam/Péter által. Erre az esetre jogosan vonatkozik az éles bírálat, bár magyar anyanyelvű ember talán ilyet nem is mondana. További sajátossága vizsgált szerkezetünknek, hogy nem cselekvést, hanem állapotot, állapotváltozást fejez ki, esetleg a cselekvés befejezettségére vagy eredményére utal. E bonyolult meghatározást világítsuk meg űjabb példával, mégpedig úgy, hogy szembeállítunk két hasonló mondatot: Az ablakot becsukták. - Az ablak be van csukva. A kijelentések nem teljesen azonos értelműek. Az első mondat cselekvést, mozgást fejez, és azt feltételezi, hogy az ablak korábban nyitva volt; ez az úgynevezett háttérmondata, rejtett, de benne foglalt jelentése. A második mondatból ez a jelentés hiányzik, és cselekvés helyett 64 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
