Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Domokos Sándor: A „szép és jó” szellemi szintézise
ami meghatározhatatlan. Ez az alkotó adottsága, vagyis tehetsége, melynek segítségével művébe beleoltja a saját szellemisége érzelmi intenzitását! Ez döbbentett rá arra az érzelmi hasonlóságra, amit Szent Ferenc imája, Kolbe atya önfeláldozása, vagy Bonhoffer erkölcsi szilárdsága, és még ezer más hasonló példa vált ki belőlem, amit akkor érzek, amikor az ember hasznosságot elutasító erkölcsi nagyságát tapasztalom. De hol van az Erkölcs és a Művészet között összefüggés? Megpróbálom a kérdést a kiinduló pontból megközelíteni. A létezés maga a Teremtéssel kezdődik. Azzal az elképzelhetetlen pillanattal, amikor a „Semmiből Valami” lesz. Ez a semmiből valamivé való átváltozás egyedül Isten képessége. De amikor az embert Isten saját hasonlatosságára megformálta, vagy modernebben megfogalmazva, amikor a fejlődés elérte azt a fokot, hogy az addig csak a hasznosat kereső „homo faber”- ből a hasznoson túli értékeket felismerni képes „homo eticus” lett, egy új lény belépett a történelembe. Akkor lett képes az ember a hasznostól függetlenül felismerni ,jó és rossz” értékeit. A Teremtő Erőtől megkapott választási jog szabadságával az ember a teremtő erő egy szikrájának birtokosa lett. Ez az ember öntudata egységében felismerte a külvilág anyagi, és egy bensőségének szellemi kettős dimenzióját. Az „isteni szikra” alkotó ereje ebben a két dimenzióban valósul meg. Ennek a megvalósulásnak elengedhetetlen feltétele az ember saját akarata. Az ember szabad lény, és senki sem kényszerítheti semmire, de egy vonzalom a magasabbrendüség iránti szükséges ahhoz, hogy ösztönözze alkotó képességét, hogy érzéseit művészi szinten valósíthassa meg. A külvilág az anyag birodalma, ahol a tárgyak a természet törvényei szerint okokozati alárendeltségben léteznek. Mikor az ember alkotó képessége változást hoz létre az anyagon, akkor alkot ugyan, de nem teremt. Ugyanis, ha egy főzőedényt, kerékpárt, kávédarálót, vagy más hasznos tárgyat készít az ember, az csak értelmi képességét veszi igénybe, és a tárgy nem a szellem érzésvilágának kifejezője. Amikor azonban az ember a tárgyakon olyan változtatást hoz létre, melynek nincs hasznossági célja, akkor egy más képességét használja. Amikor belső érzésének ad kifejezést, akkor a teremtés misztikumának erejével olyan átlényegülést hoz létre az anyagon, ami szellemi tartalommal tölti meg azt. Ez a szellemi érzésminőség változtatja át a bemázolt vásznat festménnyé, a faragott márványt szoborrá, a légrezgést dallammá, és a céltalan ugrálást a balett kifejező művészetévé. A Művészet minőségi jellegű, mely a gyakorlati hasznosságon túlmenő, szellemi értéket visz bele az anyagba. Ezzel a minőséggel olyan művészeti értéket teremt, aminek nincs pénzben kifejezhető ára. (Amit fizetnek érte, az nem az érték kifejezője.) Ennek a teremtő erőnek az alkotáson keresztül sugárzó intenzitása ragadja meg a szemlélőt, és az nyűgözi le. Ez természetesen egy nagyon szubjektív kölcsönhatást jelent. De csak az olyan alkotás művészi, amelyből a kisugárzó szellemi teremtő erő lenyűgözi a szemlélőt. Csak ez adja meg az alkotás művészi lényegét. Nem mindenki rendelkezik a zseni művészi képességével. Nem mindenki talentuma egyforma. Az úgynevezett „halhatatlanok” kis csoportja mellett ott sorakoznak azok az alkotók, akik a kapott képességüket a tőlük telhető legjobb módon juttatják kifejezésre. Ők azok, akik mintegy kötelességüknek érzik, hogy a művészet piramisának építőköveivé legyenek. Ezek a kis kövek biztosítják a csúcsra kerülőknek a széles alapot. így lesznek ők is része a művészet egyetemességének. Ugyanilyen isteni adottság saját személyiségünk kialakításának lényege erkölcsi vonalon is. Ez a metamorfózis bensőségünk szellemi területén, mint jellemformáló erő mutatkozik meg. Amíg a művészet az anyagba visz bele szellemi értéket, addig az erkölcsi érték az ember jellemét formálja minőségileg jobbá. Ezt az önmagunkat átformáló változást is csak szabad akaratból fakadó vágyunk valósíthatja meg. Ez az ember egyedül a dolgok piaci ára iránt érdeklődik, és ezért képtelen magát az örök értékek iránt fogékony Új Hevesi Napló 57
