Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Napló 1996-97
És közben a nyomor, mindenütt a nyomor látható jelei... Persze, milyen is lehetne egy háború sújtotta ország?! Mitől virágozna, ha a lakóit csak az éppen aktuális bosszúhadjárat érdekli? Egyetlen szép kép az egészben: a Kék Mecset. Lenyűgözően szép. Nemcsak a színei, hanem a formája, a harmóniája. Mint minden kupola, egy kicsit ez is az égboltot szimbolizálja. Pár pillanatra mutatják csupán, de feledhetetlen. Járai Judit tudósít fekete kabátban, fekete fátyollal a fején. Az iszlám kegyetlen terrort alkalmaz a nőkön is. Nyilván életveszélyes volna ellenszegülnie az ottani törvényeknek. A légkör a legdöbbenetesebb az egészben. Nem számít, hogy művelt, több nyelvet beszélő, európai nő, nekik akkor is csak ugyanannyit ér, mint bármely primitív, analfabéta honfitársnőjük. Az általánosítás, az egy kalap alá vétel mindig felháborító. Ne higgye senki, hogy én a muzulmán nők elnyomását természetesnek találom. Sőt. Én mindenféle diszkriminációt jogtalannak tartok. De aki benne él abban a közegben és legalább bizonyos mértékben elfogadja azt a jogrendet, nem lázad ellene, annak van felelőssége abban, hogy őt elnyomják. Aki soha nem szól, azt soha nem hallják meg. Bennem legalább akkora döbbenetét szokott kiváltani az is, ha a fanatizált muzulmán nők csapatát látom kiáltozni, fekete csadorban, öklüket rázva üvöltözni-visítozni az utcán filmeken, valamiféle iszlám révület megszállottjaiként. Mert ugye van különbség aközött, hogy egy nőt bezárnak és otthon azt müveinek vele, amit akarnak, meg aközött, hogy valaki kimegy az utcára és fennhangon követeli, hogy őt ugyancsak nyomják el, mert ez a törvény, a megváltoztathatatlan... Más nép, más világ... Nekünk, európaiaknak ez egyszerűen megfoghatatlan, felfoghatatlan... Azt hiszem, igazságtalan voltam egy kicsit. Talán nem is kicsit. Hiszen ha csak a jelen század történelmét nézem, ott is meg kell látnom, hogy a fasizmus és a kommunizmus is ugyanerről szólt: a megalázott, emberi mivoltától is megfosztott kisembert végül a gyalázat csúcsfokaként kiküldik az utcára, hogy teljesítse be a sátáni művet. Éltetnie kell azt, aki mindenétől megfosztotta, még az emberi tartásától is. Hát igen. Ha jól belegondolok, az egész emberi történelem is erről szól: gyalázat fenn, alázat lenn. És végül minden rohadt rendszer megköveteli tőled azt, hogy a lelked is ajánld fel neki. Nem elég neki a fizikai jelenléted, azt is elvárja, hogy azonosulj vele. És itt jön mindig a választóvíz próbája. Akiben van emberi jóérzés, az ilyenkor mindig szembeszegül. Végső menedékünk csak önnön lelkünk mélyén lehet. Itt bizony nem érnek utol. Fizikai mivoltunkat megsemmisíthetik, de a lelkünket nem érintheti senki. Az csak a miénk. És mégis ez az a részünk, amelyet legkivált védenünk kell. A mai ember ezt nem tudja. Vagy úgy tűnik, mintha elfeledkezett volna a legfontosabbról, a lelki önvédelemről. Ezért feszül benne akkora ellentmondás. Úgy tűnik, mintha az agresszivitása dominálna. Pedig végtelenül elesett és védtelen érzelmileg-lelkileg. Minden degeneratív társadalom ilyen hatással van az emberekre. Afrikai menekültek hada. Szerencsétlen, rettegő emberek, akiket egyszerűen kiűztek az otthonukból. Most menedéket keresnek valahol, mert hát a világban kell lenni olyan helynek, ahol otthon érezzük magunkat... Botokkal tartják távol őket az élelmiszerraktáraktól, ahová a segélycsomagok azért érkeznek, hogy ők ne pusztuljanak éhen. A botozás ellen nem lázadnak látványosan. És ez a legdöbbenetesebb az egészben. Napok óta egyfolytában azon töprengek, mi is az, ami nélkülözhetetlen az ember számára ahhoz, hogy ne legyen állandó diszkomfort-érzése. Nem tudok egyebet megnevezni, mint az emberi méltóság megőrzésének lehetőségét mindig, minden körülményben. Enélkül nincs értelme az egésznek. Nélküle csak vegetálás van, silány emberi és társadalmi közeg. Ez pedig megfojt minden méltó emberi megnyilvánulást. Új Hevesi Napló 39
