Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Árny-idő, Nagyharang, La voragine
Lehull mint égi könny és cseppje száz Hiába mondanád: nem érdekel Ma mégis véred minden csöppje ég és lüktet árad tombol: kész! elég! Körötted furcsa kórus halkan énekel míg tetteidre álom-nesz vigyáz Peregve hull a bánat földre most míg máshol tombol őrült indulat Ne várd hogy léted benne kapjon új erőt kerüld az őrületbe kergetőt és hagyd a kósza volt-nincs vágyakat ne játszd a gáncstalant, a főokost Sietve mégy mert érzed hajtanak tán más irányba más terekbe, nézd: lebegve száll kacagva álom-szárnyakon és úgy kísér mint zengő énekhangokon a pengő és csilingelő húrok a vén zenészt Melódiái furcsa fénybe-térbe hajlanak Megáll a vén idő. Míg rajtad áll nem is halad. S te játszod elhullt ifjúságod hamvait Tükörbe nézel. Rejtve most a kép mely megmutatná lényed lényegét Te elveted e rút időt. A fény vakít Még elbűvölten állsz a Volt romjainál Nincs több szavad. E kép immár elég hogy általa szakítsd valód e földi tértől el Hamis a vágy: maradni egyre míg a zöm halad Hited: hamvak, nevek, igék, mind ártanak Halálos csend magához végleg így ölel Míg elszakad a porrá omló föld s az ég 28 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
