Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Zimányi Árpád: Nyelvművelő babonák
tagmondatokat, tehát külön állítmányokat tartalmazó részeket választ el az és, akkor már kitesszük az írásjelet: Tejet, kenyeret vettem, és sajtot is vásároltam. A szenvedő igéhez kapcsolódó babonánk jól hangzó versikében ölt testet: -tátik, - tetik a magyarban nem használatik. Mire volt alkalmas ez a sokat kárhoztatott igefajta? Arra, hogy személytelenül, a cselekvő alany megnevezése nélkül szerkesszünk mondatot: az ítélet végrehajtatott, a levél megíratott, a fa kivágatott, közhírré tétetik, kidoboltatik, kihirdettetik, elrendeltetik. Amint a példákból is érezzük, többségében a hivatalos nyelvben használták, vagy stílszerűen: használtatott. A másik terület az egyházi nyelv, gondoljunk a Dicsértessék üdvözlő formára vagy az imák mondataira: Szenteltessék meg a Te neved... Kínzaték Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték, [meghala] és eltemetteték. Több mint 700 éves nyelvemlékünkben, a csodálatos Ómagyar Mária-siralomban is szerepel: Világ világa/ virágnak virága /keserűen kínzatol /vas szegekkel veretek De idézzünk Arany Jánostól is: Adassék/A levél Hunyadi Mátyásnak... A XIX. század második felétől azonban erőteljesen bírálni kezdték, rút idegenszerűségnek tartva. Annyira eredményes volt ez a hadjárat, hogy fél évszázad alatt szinte teljesen kiirtották nyelvünkből. Pedig maga a szenvedő ige régi, belső fejlemény, már a korai ómagyar korban létezett. Az viszont igaz, hogy a latin, majd a német nyelv hatására, a tükörfordítások miatt vált igen gyakorivá, különösen a hivatalos nyelvben. Teljesen azonban nem tűnt el, s rögtön hozzátehetjük: szerencsére. Ha szükségét érezzük, akár ma is használhatjuk, Néhány patinás fordulatunkban megőrződött: megadatott nekem - viseltetik valami iránt - engedtessék meg - megméretett és könnyűnek találtatott. A nyelvészek megfigyelései szerint a választékos nyelvhasználatban, a szónoki stílusban, a közéleti-politikai nyelvben, sőt a sajtóban is találkozhatunk vele. Az országgyűlési üléseken gyakran mondják: Megszólíttattam. A megszólíttatás okán... A határon túli magyarság helyzetére illik a szétszórattatás fogalma. Az utóbbi tíz évben divatszóvá vált a megmérettetés. (Csak a teljesség kedvéért: nyelvtanilag, alaktani szempontból helyesebb a szétszóratás és a megméretés.) De nemcsak szóban létezik, hanem írott szövegekben is él. Illyés Gyula írja egy helyütt: ...az apák bűnei, hibái most megbüntettetnek. Sajtóbeli példaként egyik országos napilapunk kulturális rovatából idézünk: Az életmű-kiállítás hatalmas apparátussal és kellő alázattal rendeztetett. Mit is mondhatunk összegezésképpen? Azt, hogy manapság a szenvedő ige ugyan ritkább, mint azelőtt, de nyelvtanilag egyáltalán nem kifogásolható. Megfelelő helyen alkalmazva igen kifejező, tömör eszköz lehet, ugyanakkor erőltetni valóban nem szabad, mert könnyen mesterkéltté, keresetté válhat fogalmazásunk. S egyébként is csak az éljen vele, aki érti és érzi használatának szabályait. Érdemes kitérnünk még arra, hogy mit okozott a szenvedő ige téves helytelenítése. A hivatalos nyelv mindig is kedvelte, sőt megkövetelte a személytelen szerkezeteket - ám ezen ne csodálkozzunk: más nyelvekben is így van. Tehát miután az 1800-as évek második felében száműzték nyelvünkből a szóban forgó igenemet, hiányát csakhamar pótolta a nyelv. Ekkor keletkezett ugyanis a hivatalos stilus merőben új személytelen fordulata: átadásra kerül, bevezetésre kerül, megvételre kerül, meghallgatást nyer, bebocsátást nyer, intézkedés történt, előrelépés történt. De erről a jelenségről majd más alkalommal szólunk részletesen. A szenvedő ige után következzék egy igenév! Szintén versikében fogalmazták meg a beálló melléknévi igenév ugyancsak téves bírálatát: -andó, -endő a magyarban kerülendő. Nem szorul bizonyításra, hogy alkalmazása jelzőként mégis teljesen szabályos és természetes: az elintézendő feladat, a befizetendő összeg, az elolvasandó könyv, a követendő példa, a végrehajtandó szabadságvesztés. Egyes igenevek főnévként is Új Hevesi Napló 61
